Sokmilliárdnyi költést felügyelhet diploma nélkül Hajnal Miklós

Karácsony Gergely javaslatára az a Hajnal Miklós vezeti a Budapesti Közlekedési Központ felügyelőbizottságát, aki korábbi állítása ellenére semmilyen felsőfokú végzettséggel nem rendelkezik. Pedig Budapest Főváros Önkormányzatának egyik legfontosabb vállalata felügyelőbizottsága a törvényes működést és a takarékos gazdálkodást hivatott ellenőrizni. Nem véletlen tehát, hogy Hajnal Miklós előtt mindig jogi vagy közgazdasági diplomával, sokszor doktori fokozattal is bíró szakemberek töltötték be ezt a pozíciót.

A BKK naponta több mint 2000 tömegközlekedési járművet indít útjára, amelyekre több mint négymilliószor szállnak fel az utasok. Egyedül a 4-es és 6-os villamosokat közel 350 ezerszer használják egy átlagos munkanapon. Egy év alatt pedig több mint 1,5 milliárd utas veszi igénybe a BKK járatait.

A cég mintegy 1500 embert foglalkoztat, és hatalmas összegek fölött diszponál. Évente nagyságrendileg 200 milliárd forintos bevétele van. Ezért is köteles a Főváros a BKK gazdálkodását ellenőrző felügyelőbizottságot működtetni, amelynek jogi, közgazdasági és pénzügyi, vállalatirányítási kérdésekben kell állást foglalnia. A felügyelőbizottságnak a BKK törvényes és hatékony működésének ellenőrzése a feladata, meg kell tárgyalnia a cég minden jelentős jogi, közgazdasági, pénzügyi, műszaki, fejlesztési, beszerzési és szerződéskötési ügyét. Át kell tekintenie és véleményeznie kell a BKK üzleti tervét és éves pénzügyi beszámolóját.

Az elnök feladata biztosítani, hogy szakmailag alapos, tényeiben és számaiban helytálló, teljes körű előterjesztések készüljenek a felügyelőbizottság számára. Ezeket ő terjeszti a bizottság elé, ő vezeti az üléseket, és ő gondoskodik a felügyelőbizottsági határozatok végrehajtásáról.

MINDEHHEZ KÉPEST MEGLEPŐ, HOGY KARÁCSONY GERGELY JAVASLATÁRA TAVALY JÚNIUS ÓTA AZ A HAJNAL MIKLÓS A FELÜGYELŐBIZOTTSÁG ELNÖKE, AKI NOHA KORÁBBAN TÖBBSZÖR IS AZT ÁLLÍTOTTA, HOGY VÉGZETT KÖZGAZDÁSZ, NINCS OLYAN SZAKIRÁNYÚ KÉPESÍTSE, AMI EGY ILYEN JELENTŐS FELADAT ELLÁTÁSÁRA ALKALMASSÁ TENNÉ. SŐT, BÁR TÖBBSZÖR IS KÖZGAZDÁSZNAK MONDTA MAGÁT, KIDERÜLT, HOGY SEMMILYEN FELSŐFOKÚ VÉGZETTSÉGGEL NEM RENDELKEZIK.

 

Fotó: MTI/Mónus Márton

Ráadásul Hajnal Miklós – aki felügyelőbizottsági elnöki minőségében havi bruttó 502 200 forint javadalmazásban részesül – a saját önéletrajza szerint sem rendelkezik olyan komoly munkahelyi, vezetői tapasztalattal, ami megfelelő előszoba lehetett volna számára egy ilyen komoly megbízatáshoz.

A mindössze 26 éves Hajnal Miklós kinevezésének fonákságát mutatja az is, hogy a BKK felügyelőbizottságának elnökeként például annak a Draskovics Tibornak a munkáját kellene ellenőriznie, aki nála 40 évvel idősebb, jogi diplomával és adótanácsadói képesítéssel is rendelkezik. Draskovicsnak jelentős vezetői és munkatapasztalata is van. Volt banki vezérigazgató, nagy könyvvizsgáló cég vezetője, miniszterelnöki kabinetfőnök és miniszter, valamint az MVM elnökeként és nagy nemzetközi projektek irányítójaként is tevékenykedett.

Hajnal Miklós felügyelőbizottsági elnökké való kinevezése azért is volt szokatlan lépés a főpolgármester részéről, mert korábban soha nem fordult elő, hogy diploma nélkül töltse be valaki ezt a tisztséget. Az eddigi elnökök mind diplomások, esetenként doktori fokozattal is rendelkező személyek voltak – írta meg az Index.

Az Index a témában megkereste a fővárost, hogy megtudják Karácsony Gergely miért nem tartja szükségesnek, hogy a BKK felügyelőbizottsági elnökének a korábbi évekhez hasonlóan legyen szakirányú felsőfokú végzettsége és a vezetői feladathoz illő munkahelyi, vezetői tapasztalata?

A lap Hajnal Miklóst is megkereste, hogy megkérdezzék, mi alapján érezte magát megfelelően képzettnek a BKK felügyelőbizottságának vezetésére, és mit gondol arról, hogy ő az egyetlen diploma nélküli, aki ezt a szerepkört eddig betöltötte.

Egyelőre nem kaptak választ a feltett kérdésekre.

2022. február 23. 07:57
Baleset buktatta le a drogdílert, durva, amit óbudai albérletében találtak
Többféle drog volt egy férfi autójában, óbudai albérletében pedig „varázsgombafarmot” találtak a rendőrök.
Iszonyatos összeget nyert valaki az Eurojackpoton
Több mint 7 milliárd forintot nyert egy játékos a 2025/22. játékhéten pénteken kisorsolt Eurojackpoton. A szerencsés...
Történelmi pillanatra készülünk - exkluzív interjúban a részletek
Hamarosan élőben láthatjuk amint Kapu Tibort felbocsátják az űrbe. De nem csak rá, hanem Cserényi Gyulára is hatalma...
Hatlábú cicát mentettek meg, most új életet kezdhet
A kismacskát megműtötték.
Elon Musk lila monoklival jelent meg a Fehér Házban
Nevetve mesélte el, hogy mi az oka a szeme alatti lila foltnak.
Több száz méteres körben szóródtak szét a pilisborosjenői ház darabjai
Halálra égett egy 90 év körüli asszony Pilisborosjenőn. Valószínűleg elektromos zárlat miatt gyulladt ki a faház, ah...
Elképesztő horrorkaravánt vettek videóra az M7-esen
Több horrorkaraván láttunk már, de ilyet még sosem.
Nyitrai Zsolt: akadálymentes a Voks 2025 online felülete
Akadálymentes a Voks 2025 online felülete, így a siketek és nagyothallók, valamint a látássérültek is elmondhatják v...
Mentőhelikopter sietett a kerti zöldhulladék égetéshez Hódmezővásárhelynél
Megsérült egy nő és egy férfi is, mindkettejüket kórházba szállították.
Megint egy ünneplő a tömegbe hajtott egy autós, többen megsérültek
Négy ember megsérült, ketten közülük súlyosan a délkelet-franciaországi Grenoble-ban, amikor egy autó a Paris Saint-...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.