Soha többé nem akarta látni, megölte nővérét egy 17 éves fiú

Végzetes tettel zárult a testvérek játéka.

Tíz év és öt hónap börtönbüntetésre ítélték a 17 éves Mali Bennett-Smith-et, annak 19 éves nővére, Luka meggyilkolásáért az egyesült királyságbeli Bristolban – írta a Metro szerdán.

A kamasz, akinek a testvére figyelemhiányos hiperaktivitási-zavarral (ADHD) küzdött, gyakran bosszantotta, és úgy érezte, hogy zaklatja őt.

Bennett-Smith egy távoli farmon nőtt fel Új-Zélandon, ahol otthon tanult, de szülei válása után nővérével és anyjával az Egyesült Királyságba költözött azzal a céllal, hogy főiskolára készüljön, mert a hadseregben akart szolgálni. Később azonban abbahagyta a főiskolai képzést. Ő és nővére egyedül voltak otthon, amikor a gyilkosság történt.

Miután megnéztem egy videót, lementem a társalgóba, és megkérdeztem Lukát, gyakorolhatom-e rajta a fejzárat. Beleegyezett, ezt már korábban is megtettük, és amikor szüksége volt arra, hogy abbahagyjam, megállapodtunk, hogy megkopogtatja a karom. Ebből az alkalomból úgy döntöttem, hogy nem hagyom abba, meg akarom ölni, elegem volt abból, hogy az évek során és a közelmúltban bánt velem. Halálra szúrtam a nővéremet. Egész életemben utáltam őt, és nem is tudom, egyszerűen nem akartam soha többé látni

- mondta a rendőröknek a fiú, aki előbb fojtogatta, majd késsel többször megszúrva oltotta ki testvére életét.

Gyakran mondják a tárgyalótermekben, amikor egy gyermek meghalt: „Ez minden szülő legrosszabb rémálma”. Az a borzalom, hogy lányukat a még mindig szeretett fiuk miatt veszítik el, a legrosszabb rémálmokon is felülmúlja

- mondta William Hart bíró, Bennett-Smith bebörtönzésekor.

A fiú személyazonosságát korábban nem fedték fel fiatal korára hivatkozva, azonban a bíró később felülbírálta a döntést, hiszen a tettes kilétének hiánya - különösen Bristolban - , a közvélemény fokozott aggodalmát váltotta volna ki, a gyakori késes bűnözés miatt.

Forrás: Metro / Címlapfotó: (X)

2025. március 12. 17:47
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
Magyarország miniszterelnöke Facebook-oldalán üzent az áldozat hozzátartozóinak.
A kényszersorozott magyar állampolgárt állítólag vasdoronggal ütötték. Hetekkel később a beregszászi kórházban várat...
Még több halálos áldozattól tartanak Texasban a már több mint száztíz halálos áldozatot követelő áradások után, ahol...
Az Európai Bizottság elnöke nehéz helyzetbe kerülhet a közelgő bizalmatlansági szavazáson – állítja a kezdeményezés ...
Negyvenkét, emberi maradványokkal teli zsákot találtak a nyugat-mexikói Jalisco államban egy ingatlanon az ország el...