Símaszkos rablók fosztottak ki egy cégvezetőt Budapesten, 33 millióval léptek le

Egy négyfős banda támadt rá a férfire, egy ötödik személy pedig információkkal segítette őket. A rendőrség a napokban zárta le a nyomozást. 

Símaszkos alakok raboltak ki egy cégvezetőt 2020. december 10-én Budapesten. A férfi I. kerületi otthonából indult el 5 óra 25 perc körül, és az esedékes bérkifizetés miatt nagy mennyiségű pénz volt nála. Tudták ezt a rablók is, akik előbb gázspray-vel lefújták, majd ütni-verni kezdték, és 33 millió forintot elvettek tőle – írta pénteken a police.hu.

Jelentős értékre, csoportosan elkövetett rablás miatt indított eljárást a rendőrség az ügyben, és a hónapokig tartó nyomozás során beazonosították a feltételezett rablók egy részét.

A 39 éves L. Ferencet 2021. június 1-jén Monoron, két társát, az 52 éves K. Csabát és a 46 éves M. Krisztiánt Győrben fogták el, őrizetbe vették, a bíróság pedig azóta letartóztatta őket. Negyedik társuk ellen körözést adtak ki.

A fotó illusztráció: Shutterstock

A házkutatás során többek között találtak egy gyorsasági motort és egy autóverseny-szimulátort is, amelyek minden bizonnyal a lopott pénzből lettek vásárolva.

Időközben a nyomozók rájöttek, hogy a négyfős bandát egy ötödik személy információkkal segítette.

Ezt követően az akkor 44 éves B. Vincét 2021. október 18-án, míg az informátort, az 53 éves K. Ferencet 2022. október 13-án fogták el.

A budapesti rendőrök a napokban lezárták a nyomozást, és az ügyészség elé kerültek az iratok.

2023. június 16. 10:56
Földkupacokat kerestek a kertben a rendőrök, azt hitték, hogy megöltük az unokámat. Ezt mondta a nagymamája annak a ...
Többször is rátámadt az anyjára, volt, hogy fegyvert fogott a fejéhez, a gyilkosságokhoz pedig már fejszét, fűrészt ...
Nagyon zabos volt a Sziget szervezőire, amiért meghívták ezt az együttest – mondta pénteki Kossuth Rádiónak adott in...
Munkahelyi balesetben meghalt Kádár Zoltán, a Rába ETO egykori válogatott kézilabdázója.
Legkevesebb hatan meghaltak, tizenhatan megsérültek és négy embernek nyoma veszett pénteken a nyugat-oroszországi Sz...
Saját belső felméréseik szerint fölényes győzelmet aratna és elsöprő többséget szerezne a kormányoldal egy most vasá...
Magyar Péter újra vitázni akar Orbán Viktorral, erre reagált a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalá...
Kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoz a rendőrség, annak a csecsemőnek az ügyében, aki még februárban halt meg a szig...
A szomszéd megvadult kutyája marcangolta az idős asszonyt.