Savval öntöttek le két fiatalt a nyílt utcán, azonnal kórházba kerültek

Egy vita hevében történt meg a baj.

A nem mindennapi eset még szerdán történt Londonban egy verekedés hevében, mikor két tinikből álló csoport összeszólalkozott a nyílt utcán – adta hírül a Metro pénteken.

A fiúbandák közötti ellentét azonban addig fajult, hogy egyikük savat öntött a levegőbe, ami több tinédzseren landolt.

Két kamaszt azonnal kórházba szállítottak súlyos, ám nem életveszélyes sérüléseket szenvedtek.

A fotó illusztráció: Shutterstock

A hatóságok három 17 éves fiút tartóztattak le súlyos testi sértés, garázdaság és fegyver birtoklásának gyanújával.

Az ügy vizsgálata még folyamatban van.

2025. október 03. 12:18
Meghalt egy kórházi dolgozó, miután tűz volt csütörtökön délután a makói kórházban.
Az iskola- és kórházbezárások után újabb botrányos kijelentést tett Tarr Zoltán, a Tisza Párt politikusa, aki a magy...
A bukott vezérkari főnök elmondta, a puding próbája az evés, a katonáé pedig az, miként áll helyt a harchelyzetben.
Vonattal ütközött egy autó pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Apagynál, a kocsit vezető nő életveszélyesen ...
Brutális siker, óriási ováció és álló tapsvihar! Gálakoncertet adott Mága Zoltán a Zene és az Idősek Világnapján a B...
family
Gyerekkora óta a nagy napról álmodozott. Most eljött az idő! Tigyi Kármen egyike annak a hat nőnek, akik úgy döntött...
family
DÖBBENETES VALLOMÁS! - Három daganatot diagnosztizáltak nála, titokban járt a kezelésekre, senkinek sem beszélt a be...
family
„Magyarország egyetlen illegális migránst sem fog befogadni” – jelentette ki közösségi oldalára feltöltött videóüzen...
VONATBALESET - A fék helyett a gázra lépett az autós, ezért történt brutális vonatbaleset Apagynál. A vonaton 20-an ...