Ruszin-Szendi Romulusz lehetett az a magas rangú katonai vezető, akiről Kocsis Máté beszélt

Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt jelenlegi szakértője rendszeres kapcsolatot tartott fenn az ukrán állampolgárságú Holló Istvánnal, akit a magyar hatóságok a napokban kémkedés miatt tartóztattak le – értesült a Magyar Nemzet több forrástól. Írásukból kiderül, hogy a rendkívül szövevényes ügyben miként bukkant fel egy fegyverbizniszben utazó magyar nagyvállalkozó. A cikk emellett az ukrán befolyásolási törekvések újabb részleteit tárja fel, és bemutatja, hogyan hálózták be a Tisza Pártot az ukrán befolyásoló ügynökök.

A kémkedés gyanúja miatt letartóztatott Holló Istvánról először Kocsis Máté beszélt a nemzetbiztonsági bizottság keddi ülését követően. Mint mondta, az ukrán állampolgárságú férfi ténykedése során közvetlenül tartott kapcsolatot a honvédelmi terület egykori magas rangú vezetőjével, akivel a magyarországi hadiiparral, valamint a Magyar Honvédség hadi készleteivel kapcsolatban folytatott egyeztetéseket, szoros összefüggésben tette ezt az ukrán fegyver- és lőszerigényekkel.

Hozzátette, a férfi magyarországi tevékenysége során az ukrán katonai hírszerzéssel együttműködve Magyarország hadseregének és energetikai rendszerének megismerésére vonatkozó aktív hírszerző tevékenységet folytatott. Hangsúlyozta, kapcsolatrendszerében több ukrán titkosszolgálati, illetve hazai honvédségi és energetikai szektorban releváns személyt azonosítottak.

A Ruszin-Szendi–Wéber–Holló-tengely

Az elmúlt napokban számos háttérbeszélgetést folytattunk, kutakodásunk során egyértelműen kiderült, hogy a Kocsis Máté által említett korábbi magas rangú katonai vezető nem más, mint Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök, aki jelenleg a Tisza Párt szakértőjeként ténykedik. Megerősítést nyert továbbá, hogy a letartóztatásban lévő Holló Istvánnak, csakúgy, mint a hazánkból kémkedés miatt kiutasított Tseber Rolandnak, komoly szerepe volt a Magyarországon zajló ukrán befolyásolási törekvésekben. Az ügyben ugyanakkor felbukkant egy igazi nagyágyú, a fegyverbizniszben érdekelt milliárdos magyar nagyvállalkozó, Wéber János is.

Róla a következőket érdemes tudni. Az elmúlt évek sajtóinformációi és cégügyei Wébert egy vérbeli baloldali milliárdosként írják le. Az 1956-ban született férfi előbb a rendőrség terrorelhárító egységénél szolgált, később vállalkozó lett.

A fegyvergyártásból óriási vagyonra tett szert, mára azonban hazai gazdasági érdekeltségeit jórészt felszámolta, de információink szerint Nyugat-Európában továbbra is aktív. Legismertebb cége a Combat Kereskedelmi Kft. volt, amiből 2010-ben lépett ki. Wébert több szál is fűzte a Magyar Szocialista Párthoz, ezek közül a legfontosabb, hogy gyerekkori jóbarátja volt a párt pénztárnokának és nagy hatalmú emberének, Puch Lászlónak.

Fotó: MTI/Ujvári Sándor

De nézzük részletesen, miként alakultak az események Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök, a Tisza Párt jelenlegi szakértője körül!

Ruszin-Szendiék is pártalapításon törték a fejüket

Kezdjük az elején: Ruszin-Szendi 2023 áprilisáig volt vezérkari főnök, ekkor ugyanis kétes ügyletei miatt menesztették posztjáról. Ezt követően kiváló ismerőse, a már említett Wéber János, illetve az üzletember köre arra próbálta rávenni, hogy hozzon létre egy jobboldali pártot. Informátoraink szerint az előkészületek 2023-ban meg is kezdődtek, a tanácskozások pedig a Fegyver- és Gázkészülékgyár (Fég) területén zajlottak.

Forrásaink szerint, a Wéber-féle körhöz tartozik a már ugyancsak említett ukrán Holló István, aki Ruszin-Szendivel is meglehetősen jó, bizalmi viszonyt alakított ki.

Azt, hogy kapcsolatuk kezdete mikorra datálható, nem tudni, ám az egy kormányzati vizsgálatnak köszönhetően egyértelműen kiderült: Ruszin-Szendi, még mint vezérkari főnök, a hivatalos magyar kormányzati állásponttal szembehelyezkedve masszívan ukránbarát vonalat képviselt. Tette ezt úgy, hogy a hivatalos NATO-tanácskozásokról szóló beszámolóit rendre meghamisította, vagyis a magyar kormányzati szereplőket tudatosan megtévesztette. Tény az is, hogy Ruszin-Szendi az elmúlt időszakban kiváló ukrán kapcsolataival kérkedett. Nem kérdés tehát, hogy az általa vezetett párt milyen politikát folytatott volna az Ukrajnát érintő kérdésekben.

A pártalapítást azonban keresztülhúzta Magyar Péter 2024. februári színre lépése. Mint köztudott, ezt követően a magyar belpolitika lényegében a Fidesz holdudvarából kiszakadó, Varga Judit korábbi igazságügyi minisztertől viharos körülmények között elváló Magyar Péterről szólt, aki a Tisza Pártot bekebelezve folyamatosan szívta magához az ellenzéki szimpatizánsokat. A politikai életben zajló folyamatok miatt végül Ruszin-Szendiék elálltak korábbi tervüktől, úgy döntöttek, nincs értelme egy új párt létrehozásának. Ehelyett 2024 novemberében a leváltását nehezen viselő volt vezérkari főnök a Wéber–Holló duó támogatásával bejelentkezett a Tiszánál. Informátoraink szerint Ruszin-Szendivel komoly anyagi források is érkeztek a Magyar Péter pártjához. A pénzt pedig nem más, mint a Wéber-kör biztosította. A megbeszélések eredménye sem maradt el: 2025 februárjában Ruszin-Szendit már a Tisza szakértőjeként mutatta be Magyar Péter a párt kongresszusán.

Munka a Tiszánál

Ruszin-Szendi munkához is látott. Május 5-én Magyar Péter a volt vezérkari főnök társaságában a közösségi médiában arról beszélt, hogy a birtokukba került egy dokumentum, ami szerintük az Orbán-kormány „őszödi beszéde” lehet. Három nappal később a Tisza Párt elnöke közzétett egy felvételt, amelyen a honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf arról beszélt, ami a honvédelemért felelős emberek és szervek feladata: egy ütőképes hadsereg létrehozásáról. Leleplezésről tehát szó sem volt. Ugyanakkor a követkő napon, május 9-én az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) közölte, hogy két magyar állampolgárt letartóztattak Ukrajnában kémkedés miatt. Szijjártó Péter külügyminiszter gyorsan megszólalt és ukrán lejárató akcióról, propagandáról beszélt.

Május 13-án, a Védelmi Tanács ülése után Orbán Viktor kifejtette, hogy Magyarország ellen példátlan titkosszolgálati támadás indult.

A miniszterelnök rámutatott: összehangolt lejárató akciót Ukrajna indította Magyarország ellen, azért, hogy ellehetetlenítse az uniós tagságról szóló szavazási kezdeményezést. Az akció végrehajtása érdekében pedig felélesztették magyarországi kapcsolataikat is, és egy magyar párt segítségével támadást indítottak a Magyar Honvédség ellen. – Ezzel egy magyar ellenzéki párt tevékeny szerepet vállalt egy ukrán titkosszolgálati akcióban. Erre emberemlékezet óta nem volt példa – fogalmazott Orbán Viktor.

Titokzatos találkozók Teplicében

Érdemes ezután kitérőt tenni Budapest XIV. kerületébe, a kémbotrány ugyanis szegről-végről érinti a helyi tévét is. Mégpedig amiatt, mert a nyilvánosan elérhető adatok szerint a Zugló TV mögött egy, a csehországi Teplicében bejegyzett cég található. A város fontos: informátoraink szerint többször is megjelent itt Ruszin-Szendi Romulusz és Wéber János, hogy találkozzanak egy bizonyos Mykola Smetankával. Utóbbi férfi jó kapcsolatot ápol az ukrán kémbotrány egyik főszereplőjével, Tseber Rolanddal. Ennek pedig tavaly ősszel lett különös jelentősége, amikor a Tsebert kémkedés miatt kiutasították Magyarországról. Azóta – úgy tudjuk – Mykola Smetanka intézi Tseber ügyeit az Európai Unióban.

A nemzetbiztonsági bizottság már említett keddi ülése után Kocsis Máté közölte: Tseber ellen egyebek mellett azután rendeltek el beutazási és itt-tartózkodási tilalmat, hogy találkozót szervezett a hazai katonai vezetés korábbi magas rangú vezetőjével fegyvergyártásban érintett szereplők és külföldi befektetők között és egyébként is fokozta idehaza kifejtett tevékenységét. Úgy tudjuk, a találkozón részt vevő korábbi magas rangú magyar katonai vezető ugyancsak Ruszin-Szendi Romulusz volt.

Kocsis Máté kedden utalt arra is, hogy Tseber Roland az elmúlt években a magyar ellenzék több szereplőjével is felvette a kapcsolatot, és volt példa rá, hogy közreműködött magyar politikus ukrajnai látogatásának megszervezésében.

Ukrán szervezés 24 óra alatt

Mint ismert, Tseber segédkezett Magyar Péter tavaly nyári kiutazásakor. Erről maga Magyar számolt be, egy videóban a következőképpen mutatta be az ukrán férfit: „Tseber Roland magyar testvérünk, a Kárpátaljai Megyei Tanács egyik tanácsosa lesz a segítségünkre. Ő segített nekünk ilyen rövid idő alatt, 24 óra alatt megszervezni ezt az utat és ő segít majd tolmácsolni az igazgató úrral” (egy kijevi gyermekkórház vezetőjével – a szerk.) – fogalmazott a Tisza elnöke.

Tseber egyébként maga is aktív a közösségi médiában. A Ripost szerint a férfi már Magyar Péter felbukkanása után néhány héttel, még tavaly nyáron felvette vele a személyes kapcsolatot, szorosan követte, rendszeresen részt vett az országjáró autós turnékon. Lelkes posztjaiban Tseber nem győzte hangsúlyozni, hogy Magyar mennyire elkötelezett Ukrajna politikája és uniós tagsága mellett.

2025. május 24. 11:07
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Minden rajtam múlik!
Nem gyerekjáték: házat építenek helikopterrel! Egy magyar házaspár úgy döntött: nem várnak tovább a csodára, inkább ...
family
Tények teljes adás, 2025. július 8., kedd
ELKÉPESZTŐ - Letépett tetők, lakhatatlan házak, kidőlt fák, sérültek. Pokoli vihar söpört végig az országon, sokkoló...
Együtt vagy külön?
Takaróháborúk, helyfoglalási csaták és hajnali rugdosások. Egyesek szerint a gyerekkel való alvás az alvásminőség le...
family
Megfojtalak te…!
Halálosan megfenyegette a magyar jogász modellt, Zimány Lindát, azt üzente neki, hogy őt és az édesanyát is megfojtj...
family
Ki fizeti a számlát?
Egyetlen nap alatt megbénult a közlekedés, vonatok álltak, repülőgépek tértek ki, utcák váltak járhatatlanná – és ke...
family

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.