Russell Crowe is fellép a Sanremói Dalfesztiválon

Russell Crowe Oscar-díjas filmsztár is fellép vendégművészként a februári Sanremói Dalfesztiválon - jelentette be hétfőn Amadeus, a rendezvény művészeti igazgatója.

Az Új-Zélandon született, de Ausztráliában felnőtt színész nagy népszerűségnek örvend blues-zenészként is. "Jelenleg filmet forgat Ausztráliában. Február 6-án fejezi be a forgatást, 7-én Sanremóba jön, és 8-án élőben látható a Rai1-es csatornán" - számolt be róla az igazgató.

A Sanremói Dalfesztivált február 6. és 10. között rendezik meg. Győztese képviseli majd Olaszországot az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Fotó: Russel Crowe hivatalos Instagram-oldala

A francia határ melletti Sanremóban (korábbi nevén San Remóban) megrendezett zenei fesztivál számos olasz zenei sztár pályáját indította el, köztük olyanokét, mint Eros Ramazzotti, Laura Pausini és Maneskin. Az augusztusban elhunyt Toto Cutugno 15 alkalommal indult a San Remó-i Dalfesztiválon, amelyet 1980-ban meg is nyert Solo noi című számával. Az 1990-es Eurovíziós Dalfesztiválon Insieme: 1992 című szerzeményével első helyezett lett, Olaszország azóta sem nyerte meg ezt a versenyt.

Egy éve Crowe az X közösségi üzenetküldő szolgáltatáson arról írt, hogy olasz vér is csörgedezik az ereiben, mert egyik felmenője a közép-olaszországi Ascelo Piconiban élt.

Forrás: MTI

2024. január 15. 15:10
Kiürítették a kaposvári Virágfürdőt, 50 embert kellett biztonságba helyezni
Az eset kapcsán további vizsgálatok folynak.
Takács Péter: Átlagosan 20 százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók alapbére
Március 1-jétől átlagosan 20 százalékkal nő az egészségügyi szakdolgozók alapbére.
Döbbenetes tábla díszeleg Szeged határában, világos üzenet fogadja az arra járókat
Egyelőre nem tudni, ki tette oda.
Csontvázakra bukkantak a Kodály Intézet felújításán, helyszíni fotók készültek
Az elhunytak túlnyomó többsége gyermek volt.
Beosontak Fásy Ádámékhoz, Zsüliett nem tudta elkerülni a betörőt
Zsüliett félelmében először mozdulni sem bírt.
Kisgyereket molesztált egy pedagógiai asszisztens az egyik budai óvodában
Szexuálisan zaklatott egy óvodást egy férfi Budapesten a 11. kerületben, hivatalosan szexuális kényszerítés miatt in...
Magyarországot is eléri az invázió, ez sokak életét megkeserítheti
A szakértő elmondta, mit tehetünk, ha meg akarjuk úszni.
Napos, felhős idő várható
Időjárás-jelentés, 2024. március 2., szombat
Tények Plusz adás, 2024. március 02., szombat
BEVÁLLALTUK, MEGNYERTÜK! - nagyot álmodtak, szupersztárok lettek, exkluzív interjú a Megasztár győzteseivel, a showm...
Gyilkosság történt Szőkéden
Bűncselekmény áldozata lett egy 68 éves férfi Szőkéden - közölte a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság szombat es...
Két magyar is játszott a Borussia Dortmund ellen
Újabb megsemmisítő magyar győzelem az olimpiai selejtezőtornán
Székely Norbert: Olyan szurkolást kaptunk, amilyet én még sohasem éltem át
A magyar kosárcsoda hőse: Majdnem elsírtam magam, de inkább majd vasárnap - videó
Krausz Gábornak üzenhetett Tóth Gabi

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.