Rosszullét miatt gázolt egy sofőr Horton, majd árokba csapódott

Ketten súlyosan megsérültek.

Vasárnap délelőtt egy autós elgázolt egy gyalogost Horton. Mint kiderült, a sofőr rosszulléte miatt vesztette el járműve felett az irányítást és elsodorta az út mellett várakozót – írta a Horti Önkéntes Tűzoltó és Katasztrófavédelmi Egyesület Facebook-bejegyzésében.

A baleset a Toldi Miklós út és a Kossuth Lajos utca kereszteződésénél történt. A Hatvan irányából érkező sofőr a szerencsétlenség következtében az árokban kötött ki, a jármű vezetője és a gyalogos is súlyos sérüléseket szenvedett.

A helyszínre mentők és tűzoltók siettek, az említett útszakaszt pedig a helyszínelés idejére lezárták.

2024. április 21. 20:01
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
56 éves? Ugyan már! Keleti Andrea akár tíz évet is letagadhatna. Bomba alak, dögös megjelenés, és most új szenvedély...
family
A „Holnap hajnalig” titkai, amit eddig senki sem tudott! Hogyan lett a magyar slágerből világot hódító himnusz? Japá...
family
Nem vágyik vissza a város zajába.
Az igazi szépség nem a tükörképben, hanem a magabiztosságban rejlik – vallják egyre többen, köztük olyan világsztáro...
family
Ismét botrány Azahriah körül! Drog, alkohol, öngyilkosság, ezekre buzdítja szövegeiben a népszerű énekes, főként kis...
family