Romániában közlekedési fennakadásokat okozott a vihar, a hegyekben havazott

Romániában fákat és villanypóznákat döntött az útra, udvarokat és pincéket árasztott el az országon hétfőre virradóra átvonuló vihar. A magashegyi utakon hó akadályozza a közlekedést.

Bár a hatóságok elővigyázatosságból négy megye 28 településének több mint 6000 lakosát evakuálták vasárnap az alacsonyabban fekvő, főként a korábban árvíz sújtotta területekről, a lehullott csapadék ezúttal sehol sem okozott jelentős áradást.

A katasztrófavédelem hétfői összegzése szerint az ország mintegy háromnegyedéből, 116 településről jeleztek viharkárokat. A tűzoltókat főleg közutakra, vasúti pályákra dőlt fák eltávolításához riasztották, amelyek 14 autót és ingatlant rongáltak meg. Több helyütt elárasztott aluljárókból, pincékből, és udvarokról kellett kiszivattyúzni a vizet.

A Kovászna megyei Gidófalva térségében nyolc felnőttet és három gyermeket mentettek ki, miután autóikkal elakadtak egy erdei úton.

Az erős szél villanyvezetékeket tépett le az ország déli és délkeleti megyéiben. Majdnem 28 ezer fogyasztó maradt áram nélkül hétfő reggelre, miután az éjszaka folyamán közép- és kisfeszültségű hálózatok rongálódtak meg.


A magasabb hegyekben havazott. Hóekékkel takarítják és csúszásgátlóval szórják az utat a Fogarasi-havasokon átvezető Transzfogaras, illetve a Paring-hegységet átszelő Transzalpina országúton, ahol az útburkolatra lerakódott és ráfagyott vékony hóréteg nehezíti a közlekedést.

A meteorológiai intézet hétfőre elsőfokú riasztást adott ki Románia keleti felére, valamint a Keleti- és Déli-Kárpátokra, ahol óránként 70-90 kilométeres sebességű széllökések, jelentős mennyiségű csapadék, a hegyekben havaseső és havazás várható.

A vízügyi hatóságok harmadfokúról másodfokúra csökkentették hétfőn a riasztási szintet a szeptember 14-i árvíz által sújtott Galac megye folyóin, több moldvai folyón pedig továbbra is elsőfokú a készültség.

Forrás: MTI

2024. szeptember 30. 19:13
Meghalt egy férfi kútásás közben, buldózerrel szabadították ki a holttestet
Három egységet is riasztottak, de már hiába.
Céltáblának használtak egy macskát, bestiális állatkínzásról készültek fotók
Még a röntgenkép is hátborzongató.
Dráma a Balatonon: Egy hajóról többen a vízbe estek
A vízirendőröket is értesítették.
Tovább növekedett a halálos áldozatok száma az Egyesült Államok hurrikán és árvíz sújtotta államaiban
Megközelítette a százat.
Lezuhant egy katonai helikopter Kolumbiában, többen meghaltak
A gépet egy kiterjedt kutatóakció nyomán sikerült csak megtalálni.
Ez az én drámám!
Mindenkit meglepett, senki nem számított rá a Megasztárban. Kállay-Saunders András vokalistája kilépett a reflektorf...
Megszenvedtem érte!
Megkoronázták a legszebbet! Újra királynőt választott a Miss Universe magyarországi zsűricsapata. Több mint 600-an j...
Tények teljes adás, 2024. szeptember 30., hétfő
TŰZHALÁL - Be akart gyújtani a cserépkályhába, halálra égett egy idős férfi Debrecenben hétfő délelőtt. Nehezen mozg...
Mutasd, neked milyen?
Homokóra, körte, alma... A legtöbb nő valószínűleg jól tudja, hogy melyik típusba tartozik a teste, a testalkata. Va...
Ezt nem tehetitek velem!
Ilyen még nem volt. Stohl András, Puskás Péter, de még a nézők is könnyekben törtek ki a Sztárban Sztár All Stars he...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.