Rétvári Bence: A pedagóguspálya egyre vonzóbb a fiatalok számára

A rekordmagas pedagógusfelvételi adatok is mutatják, hogy a pedagóguspálya egyre vonzóbb a fiatalok számára; az új pedagóguséletpálya-törvény növelte a pedagógushivatás iránti érdeklődést, a pedagóguspályának nőtt a presztízse és a vonzereje - nyilatkozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek.

Rétvári Bence közlése szerint az idén 18 845-en jelentkeztek pedagógusképzésre, közülük 10 514-en nyertek felvételt, 9674-en tanulhatnak állami ösztöndíjjal. Az utóbbi hat évben nem volt ilyen magas a felvettek száma, ráadásul a pótfelvételivel még tovább növekedhet ez a szám - jelezte.
Az idei tíz és fél ezer felvett pedagógushallgatói létszám jóval magasabb, mint a tíz évvel ezelőtti (2013-as) kilencezer, vagy a húsz évvel ezelőtti (2003-as) ötezer - mondta Rétvári Bence.

Jó esélyeink vannak tehát arra, hogy a pedagógus-utánpótlás egyre nagyobb számú lesz a következő években. Nagy siker, hogy az utánpótlás tehát nem fogy, hanem idén 67 százalékkal emelkedett

- fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, hogy "az egyik legnagyobb az emelkedés a tanító- és óvodapedagógus-képzésben, ahol megduplázódott a felvettek száma, de a tanárképzésre is közel harmadával kerültek be többen".

A fotó illusztráció: Rétvári Bence Facebook-oldala

Rétvári Bence kijelentette: "a baloldali pártok és a szakszervezetek lassan másfél éve folyamatosan igyekeznek minél több fiatalt lebeszélni arról, hogy a pedagóguspályát válasszák, az óvodákban, iskolákban dolgozókat pedig a pálya elhagyására biztatják. A baloldali pártok és szakszervezetek azt állították, hogy az új pedagóguséletpálya-törvény miatt kevesebb lesz a jelentkező a pedagóguspályára. A valóság pont ennek az ellenkezője lett. A kiemelkedően magas felvételi adatokkal a pedagógushallgatók adtak csattanós választ az új életpályatörvényt és az oktatási rendszert folyamatosan ócsárló baloldalnak".

Hiába a baloldali hergelés, a pedagóguspálya továbbra is az egyik legnépszerűbb

 - fogalmazott Rétvári Bence.

Kitért arra: az új pedagóguséletpálya-törvény sokkal kedvezőbb a pályakezdőknek, mint a korábbi közalkalmazotti bértábla. Mivel az új életpályarendszerben teljesítménybér van, egy fiatalnak is van esélye magasabb fizetést elérni. Az új életpálya megszünteti a fiatal tanárokat kötelezően büntető bérezési elemeket - tette hozzá.

Fontos, hogy az új pedagóguséletpálya-törvény megteremtette a nagyarányú pedagógusbér-emelés alapjait. Amennyiben az EU nem tartja tovább önkényesen vissza a Magyarországnak törvény szerint járó forrásokat, úgy több mint a kétszeresére nőhet az idei és jövő évi 10-10 százalékos béremelés. Ezzel öt év múlva, mire a most felvettek végezni fognak, egymillió forintos lesz a pedagógus-átlagfizetés 

- mondta az államtitkár.

Forrás: MTI

2023. augusztus 02. 09:15
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
Legkevesebb 12 pakisztáni katona és biztonsági ember vesztette életét szombaton az ország északnyugati, Afganisztánn...
Sűrű programról számolt be pénteken Orbán Viktor: Abu Dhabiban interjúkat és tárgyalásokat folytatott, majd Dohában ...
A világ legmagasabb napraforgóját termesztette egy ukrán származású férfi az Indiana állambeli Fort Wayne-i kertjéb...
Legkevesebb 42 embert gyilkolt meg egy bűnbanda a Haiti fővárosához, Port-au-Prince-hez közeli halászfaluban pénteke...