Rétvári: a tananyagban, az Okosportálon és a KRÉTA rendszerben is ott van már a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligenciával kapcsolatos tudásismeret már bekerült a nyomtatott tananyagba, és a mesterséges intelligencia ott van már a Nemzeti Köznevelési Portálon (Okosportál), valamint a KRÉTA rendszerben is - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden, budapesti sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence arról beszélt, ma már nagyon sok minden a mesterséges intelligenciáról szól, és fontosnak tartják, hogy a magyar diákok számára a tananyag mindig a legkorszerűbb legyen, így a technológia világának legkorszerűbb fejlesztései is megjelenjenek.

Éppen ezért már az idei tankönyvekben is erről lehet olvasni: a tizenegyedikes digitális kultúra tankönyv már magáról a mesterséges intelligenciáról szól, azért, hogy a mesterséges intelligencia alapvető kritériumaival már most tisztában legyenek a diákok - mondta az államtitkár.

Közölte: a legtöbb ismeret a mesterséges intelligenciáról nem a könyvekben fog megjelenni, hanem a tartalmaknak a jó része az Okosportálon lesz fent.

Rétvári Bence elmondta: az Okosportálon már van a mesterséges intelligenciának két nagykövete, akik a diákok számára különböző látványos videókban magyarázzák el akár a mesterséges intelligencia működésének alapjait, ennek hatásait, veszélyeit, korlátait, valamint a lehetőségeit.


A Kréta rendszerben a nyelvoktató modul már a mesterséges intelligenciát is segítségül hívja: a mesterséges intelligencia értékeli ki a feladatokat, és érzékeli azt, hogy a diáknak mi az erőssége, mi a gyengesége, így olyan feladatokat kínál majd neki, amelyekkel a nyelvtudását tudja fejleszteni.

Tehát mind a tankönyvekben, mind az Okosportálon, mind a KRÉTA rendszerben már ma is ott van a mesterséges intelligencia, és segíti a tanítást, segíti a diákok tudásszerzését - mondta Rétvári Bence.

Közlése szerint az idei tanévben a diákok tanulhatnak arról, hogy mire és hogyan használható a mesterséges intelligencia, melyek a legnépszerűbb szoftverek, mit tudnak kérdezni a diákok a mesterséges intelligenciától, továbbá a kockázatokról is szó lesz.

Az államtitkár szólt arról, a hetedik évfolyamon a mesterséges intelligencia mellett a felhő alapú technológiák kérdésköre is felmerül, illetve a személyi asszisztenseknek a tárgyalása. Az idei fejlesztésben megjelenik a bemutatók készítésének elsajátítása is. A nyolcadik osztályosok számára multimédiás elemek készítése, a kilencedikesek esetében pedig a szövegszerkesztés, a számítógépes grafika lesz az idei fejlesztés fő iránya - ismertette Rétvári Bence.


Kiemelte: az Okosportálnak köszönhetően a magyar oktatás az egyik leggyorsabban megújuló. Az a céljuk, hogy a magyar oktatás mindig korszerű legyen, modern 21. századi, hazafias és gyermekközpontú - jelentette ki az államtitkár.

Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke kiemelte: a köznevelésben a digitális kultúra, a digitalizáció tanítása meghatározó fontosságú terület.

Az OH mindent megtesz azért, hogy a digitális tartalmakat frissen tartsa. Az Okosportálon olyan új fejlesztések jelennek már meg évek óta, amelyek a tanuló számára sokkal közelebb hozzák a tudást és a tananyagszerzés lehetőségét, mint a papíralapú tankönyvek - mondta.

MTI/Fotók: MTI/Szigetváry Zsolt

2024. szeptember 10. 12:47
A békemissziót támadta az Európai Néppárt vezetője
Manfred Weber szerint Magyarország perifériára szorult.
Elemző a Mandinernek: Ezt a vitát Orbán nyerte!
Magyar Péter és Dobrev Klára hiába akciózott Strasbourgban, a kormányfőt nem tudták megszorongatni, ő komplex tervet...
Járókelőket késeltek meg az utcán, ketten életveszélyben vannak
A támadó robogóval megpróbált elmenekülni, de elfogták.
Megrázó részletek: A Bükkben, sziklán lógva találták meg az eltűnt nőt
Nagy erőkkel keresték.
Szemétnek hitte, kidobott egy értékes műalkotást egy múzeum alkalmazottja
Elsőre valóban megtévesztő lehet.
Csapadékzóna vonul át felettünk kelet felé
időjárás-jelentés, 2024. október 9., szerda, reggel
Sallai Nóra balesete: Újabb videó került elő a tragikus ütközésről
A színésznő kisfia belehalt sérüléseibe.
Magyar Péter állva tapsolta az Ukrajna katonai támogatását követelő Ursula von der Leyent – a mentelmi ügye múlhat azon, hová helyezkedik
Magyar Péter a kampányban még kikérte magának, hogy Brüsszel „alázatos szolgája” lenne, azóta nagyot fordult a világ...
Megszólaltak a szirénák: Éles riadóba csöppent több magyar
Telefonra is kiment az értesítés.
Újra itt a Nemzetek Ligája, íme a Spíler TV kínálata a foci szerelmeseinek
Pályán a német, az osztrák, a holland és utóbbival együtt a magyar nemzeti együttes is. 

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.