Rettegnek a lakók a fegyveres albérlőtől egy budai társasházban - videóval

Fegyveres lakásfoglalóktól rettegnek a helyiek egy budai társasházban - legalábbis ezt állítják az ott élők. A problémás család szerintük terrorizálja a lakóközösséget, rendszeresen hangosan buliznak és összefüstölik a lépcsőházat, ráadásul jogtalanul laknak az ingatlanban. A szóban forgó pár azonban egészen mást állít. A férfi a Tényeknek azt mondta, éppen a többi lakó zaklatásai miatt vásárolt fegyvert és engedélye is van rá.

A budai társasházban a lakók szerint egy család rettegésben tartja az embereket, a probléma ráadásul több mint egy éve tart.

Az egyik ott élő asszony nemrég a Blikknek elmondta, hogy a fiatal pár önkényes lakásfoglaló, jogtalanul élnek az épületben. A nő szerint egy idős asszonnyal a tudta nélkül íratták alá a szerződéseket, ezután pedig lecserélték a zárakat és nem engedték vissza a házba, azóta pedig mindenkinek megkeserítik az életét és fenyegetik a helyieket. A Tények stábjának most egyik lakó sem akart nyilatkozni, a férfi, akitől állítólag rettegnek, viszont nyilatkozott.

„Persze, van igazságuk abban, hogy néha hangosak vagyunk, mert szoktunk ilyen alkalomszerűen bulizni, de nem úgy, hogy akkor 20-30 ember, meg hogy késekkel itt szaladgálok, meg hogy 60 lakót itt teljesen terrorizálok, meg terrorba tartok” – mondta.

A lakókkal ellentétben a férfi viszont azt mondta, ő az, aki félelemben él, ezért mindenre felkészült.

„Többször zaklattak, volt olyan, hogy hajnal 2-kor berúgták ránk az ajtót, ezért vennem kellett egy gázfegyvert. Fegyverviselésivel, fegyverengedéllyel, ami itthon van” – tette hozzá.

Az egyik lakó a Blikknek nemrég arról is beszélt, hogy a család miatt cigarettafüst, alkoholszag és szemét lepte el a társasházat, a lakásból ráadásul korábban több embert is elvittek a rendőrök.

„Hatvan lakó van. Itt ilyen 55 lakó, aki nem panaszkodik rám. 5 lakó, aki össze van fogva ellenem és nem akarja azt, hogy én itt maradjak” – fűzte hozzá a férfi.

Az esettel kapcsolatban kerestük a BRFK-t is, akik azt írták, még tavaly nyáron jártak kint a lakóknál, de csak áramlopás miatt, újabb bejelentés azóta pedig nem érkezett hozzájuk. Ezzel szemben a Tények forgatása végén a társasháznál éppen megjelentek a rendőrök, akiket megint egy lakó hívta ki a férfire.

2023. június 10. 17:29
Erősen kompromittáló videó készült egy iskola igazgatónőjéről, követelik a felelősségre vonását
Villámgyorsan terjed a felvétel az interneten.
Index: erre a 30 termékre is árrésstopot vezetnek be
Az Index birtokába jutott egy kormányzati táblázat arról, hogy melyik az a 30 termékkategória, amelyek esetében új á...
Megmérgezhették Gáspár Győző lányát, kórházba került Evelin
Az italába tehettek valamit.
Orbán Viktor Ursula von der Leyen bejelentéséről: Botrány!
Ukrajna pénzt és fegyvert kap, az európai adófizetők pedig a számlát.
Szijjártó Péter drámai támadásról beszélt
Brüsszel új energiapolitikai javaslata komoly vitát váltott ki Budapesten. Szijjártó Péter szerint a tervezet súlyos...
Halálra gázolt egy járdán sétáló nőt egy kamion Vecsésen
Szörnyű, végzetes baleset történt csütörtökön este Vecsésen.
Szörnyű halálos baleset történt Solymárnál
Egy ember meghalt Solymár közelében, miután autójával letért az útról és az árokba csapódott, ahol a jármű felborult...
Tények este teljes adás, 2025. május 8., csütörtök
FEHÉR FÜST - Robert Francis Prevost-ot választották meg a 267. pápának, egy napja kezdődött a konklávé, a negyedik s...
Tények gazdasági különkiadás, 2025. május 8., csütörtök
Kiterjeszti a kormány az árréscsökkentést, a szabályozástól a háztartási cikkek árának jelentős csökkenését várja a ...
Tények röviden, 2025. május 8., csütörtök
Tények röviden adás

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.