
Évekre rács mögé került egy netes pedofil banda
Az első jelentésekben még hatvanra becsülték a halottak számát. A szerencsétlenség vasárnap este történt a nyugat-indiai Gudzsarát államban lévő Morbi településen - közölte a The Times of India című lap és az NDTV televízió.
Az NDTV jelentése szerint 141 ember meghalt, 177 embert pedig kimentettek, amikor a gyaloghíd, amelyet nemrég nyitottak meg újra a felújítást követően, összerogyott.
Az 1,25 méter széles és 230 méter hosszú hidat a 19. században, a brit gyarmati uralom idején építették. Nemrég felújították, és október 26-án újra megnyitották a forgalom előtt. A híd a Manccsu-folyó felett ívelt át.
A Times of India egy rendőrségi tisztviselőre hivatkozva 132-re tette a halálos áldozatok számát.
A médiajelentések százra teszik a sérültek számát. Számos embert még mindig eltűntként tartanak nyilván. A szerencsétlenül járt emberek többsége pihenésre vágyó helyi volt.
A sajtó szerint a katasztrófa idején akár 500 ember is tartózkodott a 232 méter hosszú függőhídon.
A közösségi médiában közzétett képeken és videókon látszik, ahogy a gyalogos híd középen szétszakad, és több ember kapaszkodik, hogy ne essen a vízbe.
A baleset ügyében vizsgálatot indítottak - mondta Bridzses Merdzsa gudzsaráti munkaügyi miniszter az NDTV-nek.
Narendra Modi miniszterelnök hivatala a Twitter közösségi oldalon bejelentette, hogy kártérítést fizetnek az áldozatok családjainak.
Forrás: MTI

Évekre rács mögé került egy netes pedofil banda

Legalább 31-en meghaltak egy börtönlázadásban

Guinness-rekordot döntött a 83 éve házas szerelmespár

Újabb durva korrupciós ügyeket tártak fel Ukrajnában

Lengyel külügyminiszter: Európának minden erőforrást meg kell adnia Ukrajnának a következő három évre

Megölte párja kisfiát, hogy „helyet csináljon” közös gyermeküknek

Négy csecsemő holttestét találták meg egy nő házában

Felgyújtotta házát egy férfi, két kisgyerek égett benne

Zelenszkij: Soha nem elég. Akkor lesz elég, ha véget ér a háború

Összeütközött két vonat, rengetegen sérültek meg

A Fülöp-szigeteken közel 1 millió embert evakuáltak a közeledő szupertájfun érkezése előtt

Sikítófrászt fog kapni Ursula von der Leyen és Zelenszkij, ha meglátják ezt a térképet!