Rengeteg fotelszakértőt szült Suhajda Szilárd tragédiája, Pintér László üzent a bírálóknak

A hegymászó szakújságíró a hétfői Mokkában világossá tette, először tájékozódniuk kellene azoknak, akik Suhajda Szilárdot, vagy a serpákat támadják.

Szinte kivétel nélkül Suhajda Szilárd haláláról számolnak be a magyar sajtóorgánumok, Pintér László hegymászó szakújságíró szerint azonban, míg nincs meg a holttest, hivatalosan eltűntként kell számontartani. Ugyanakkor elismerte, nulla az esélye annak, hogy valaki napokig életben marad nyolcezer méteres magasság felett.

Mentőcsapat indult Suhajda Szilárd után, és helikopterből is keresték, ám idáig eredménytelenük. Utoljára egy lejtős helyen látták őt, ahonnan akár le is zuhanhatott, egy biztos, sok helyre el lehet tűnni azon a ponton.

Kifogástalan volt az időjárás Szilárd mászásakor, -23 fok és jó látási viszonyok uralkodtak. Rengeteg elmélet látott napvilágot azóta, mit hibázhatott a magyar hegymászó.

Itt most nagyon-nagyon sok szakértő keletkezett az országban hirtelen

– mondta Pintér László, hozzátéve, hogy az interneten véleményt formálók közül a legtöbbeknek nincs megfelelő háttértudásuk a helyzet értékeléséhez, ezért illő lenne tartózkodni az ítélkezéstől. 

Rengeteg hozzászóló támadta a serpát is, aki ugyan látta a szenvedő Suhajda Szilárdot, mégsem segített. Arról már kevesebb szó esik, hogy a hegyi vezetőnek a saját, nagyon rossz állapotban lévő kliensét kellett támogatnia. A szakújságíró szerint egyébként sem lehet mit kezdeni egy mozgásképtelen emberrel ott, ahol egy-egy lépés megtétele is percekig tarthat.

Felvetődhet a kérdés, miért indult oxigénpalack nélkül Suhajda Szilárd. A szakértő szerint ez növeli a sportértékét a mászásnak, hiszen nyolcezer méteres magasságban az egyszerű emberek számára elképzelhetetlenül ritka a levegő.

Ez egy olimpiai bajnoki címmel felérő teljesítmény

– mondta, majd hozzátette, összesen 211 ember állt valaha a csúcson.

Bevett szokás, hogy az Everest áldozatainak holttestét nem hozzák le, Suhajda Szilárd családjának is ez a kérése.

2023. május 29. 09:59
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Fiatal volt, előtte állt az élet! A sofőr tönkretette egy család életét! Ezt mondta a barátja annak a 33 éves motoro...
Megnyomorította a kisbabáját egy nő Szombathelyen, addig rázta a kéthetes kislányt, amíg a gyerek agya maradandóan s...
Gyilkosságot rögzített egy térfigyelő kamera Budapest belvárosában, egy férfi vert agyon egy hajléktalant, többször ...
Több tíztonnás betonkeverő borult fel Óbudán, Nagyszénásnál egy autó a tetején állt meg, miután árokba csapódott, Si...
Sokkoló videón, ahogy egy autós hatalmas sebességgel elüt egy gyalogost a zebrán Fóton, a felvételt a rendőrség oszt...