Rendőrök mentették meg egy oltóorvos életét Dunaújvárosban

A dunaújvárosi Kórház egyik főorvosa csütörtök reggel nem ért be a munkahelyére. A kórházparancsnok rosszat sejtett, ezért haladéktalanul a keresésére indult. A lakásán találtak rá a rosszullét miatt életveszélyes állapotba került férfira.

 

A dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház oltásra kijelölt főorvosa csütörtök reggel nem érkezett be munkahelyére. Ezt jelezte az orvos-igazgató a kórházparancsnoknak, aki tudta, hogy késedelem nélkül kell intézkedni az üggyel kapcsolatban. Mivel az orvos magáról nem adott életjelet, telefonját nem vette fel, megkezdték felkutatását.

A kórházparancsnok  rendőrökkel együtt a férfi dunaújvárosi lakásához ment, ahol azonban senki nem nyitott ajtót.

A kormányparancsnok a jelekből arra következtettek, hogy otthon van az orvos, és feltehetően segítségre szorul. Egyéb lehetőség hiányában úgy döntöttek, hogy feltörik a lakás ajtaját.

A lakásba bejutva megtalálták a rosszullét miatt életveszélyes állapotba került férfit.

Az elsősegélynyújtást a házban élő mentőápoló segítségével kezdték meg. A helyszínre érkezett mentők további ellátásra kórházba szállították a főorvost -írta a police.hu.

A címlapfotó illusztráció 

2021. április 17. 07:48
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
A következő három hónapban a cégek 19 százaléka szeretne árat emelni, míg árcsökkentésre 8 százaléka készül, a lakos...
A miniszter szerint a háborúellenes aláírásokra szüksége van a kormánynak, hogy sikerrel védhesse meg az európai és ...
A hatóságok ftalát kioldódását mutatták ki.