Rendkívül fontos bejelentést tett a katasztrófavédelem

A hírt hivatalos Facebook-oldalukon közölték.

Országos tűzgyújtási tilalmat rendelt el a katasztrófavédelem, mely július 2-tól, szombattól lép életbe.

Kiemelten fontos, hogy mindenki maradéktalanul tartsa be a hivatalos szervek kérését, így számos tragédia megelőzhető.

A felhívást Facebook-közlemény formájában tették közzé.

Szmbattól tilos tüzet gyújtani a magyarországi erdőkben, a vasút és közút menti fásításokban, de még a kijelölt tűzrakóhelyeken is. A parlag- és gazégetés szintén nem engedélyezett a fokozottan tűzveszélyes időszakban.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal pedig azt javasolta, hogy a tilalommal nem érintett belterületen is zárt égésterű eszközöket, elektromos vagy gázgrillt használjanak, mert a nyitott égésterű szén- vagy fatüzelésnél az égő zsarátnokok több száz méterre is képesek elrepülni és meggyújtani az ott található növényzetet.

A hivatal figyelmeztetett: az ország egész területén hetek óta elhúzódó kánikula következtében minden fás, száraz növényekkel borított területen megnőtt a tűz kialakulásának kockázata. Az aszályos körülmények és az extrém száraz biomassza miatt akár már egy kisebb szél is gyors tűzterjedést eredményezhet, a felszíni tüzek pedig könnyen 15-30 méteres lángmagasságú koronatűzzé fejlődhetnek.

Legutóbb csütörtöktől Pest és Veszprém megyében lépett életbe a fokozottan tűzveszélyes időszak. A tűzgyújtási tilalom érvényben volt már ekkor Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is.

Címlapfotó: Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

2022. július 01. 15:29
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
időjárás-jelentés, 2025. október 20., hétfő
Soha nem beszélt róla, évtizedekig őrizte magában a terhet! Miló Viki ország-világ előtt vallott élete legnagyobb tr...
family
Nem mindenki születik szépnek, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne szeretni. Sőt most kifejezetten azokat ünnepel...
family
Botrányok, megcsalások és viharos szakítások, a Kísértés idei évada jócskán bővelkedett nem várt fordulatokban. Öt s...
family
SEMMIRE SEM EMLÉKSZEM...- Rajtunk keresztül üzen Sallai Nóra. A Jóban Rosszban egykori színésznője egy évvel a bales...
family