Rémisztő Nagy Feró jóslata, jobb, ha mindenki felkészül

A Kossuth-díjas magyar énekestől korából adódóan nem áll távol a takarékoskodás, hiszen nehezebb időszakokat is megélt már, amikor gyermekkorában egész családjának össze kellett húznia a nadrágszíjat. A mostani új helyzet, úgy véli sokáig velünk marad majd, így minden embernek, ahogyan neki is, alaposan meg kell fontolnia néhány dolgot. 

Nagy Feró a Mokka szerda reggeli adásában beszélt arról, mit is gondol a mostani energiaválság által teremtett új szituációról, és emiatt ő maga hogyan indul neki hamarosan a fűtésszezonnak. A Beatrice frontembere négyszeres nagypapa, ezért fontos számára, hogy mikor a gyerekek átjönnek, minden kényelem adott legyen számukra, ennek ellenére igyekszik őket is környezettudatosan nevelni.

Az énekes tovább mesélt arról, hogyan tervezi megváltoztatni energiafelhasználási szokásait, valamint szóba került az is, ő maga mi mindent tanult ezzel kapcsolatban szüleitől, nagyszüleitől, amit ő is, már nagypapaként igyekszik továbbadni.

2022. augusztus 10. 10:27
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
GYILKOSSÁG - Halálra késeltek egy férfit éjjel Budapesten. Az egyik hetedik kerületi lakásban támadtak rá, már a men...
A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak közreműködésével elfogtak egy 32 éves szekszárdi férfit, aki hónapok...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 8., hétfő reggel
MEGHALTAK - Áttért a szembesávba, tömegbalesetet okozott és meghalt egy sofőr Kisszállásnál. Szegednél pedig elsodor...