
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Örömteli és egyben reményekre okot adó, hogy jelentősen megnőtt a pedagóguspályára jelentkezők száma – jelentette ki Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára.
Tudatta: több mint 14 ezren jelentkeztek valamilyen pedagógusképzésre és ebből 33 százalékkal többen a tanár-tanító képzésre, összesen 5843-an, amit azt jelzi, hogy vonzó a tanítói, tanári pálya.
Hozzátette: az új szabályozás, amely lehetővé teszi a már diplomával rendelkezőknek a rövid ciklusú képzésekre való jelentkezést, hozzájárult ahhoz, hogy a növekedés meghaladja a 27 százalékos jelentkezői átlagot. Ezekre a mesterszakokra a tavalyi 1953-főről 2453 főre nőtt a jelentkezők aránya.
Új végzettség két félév alatt
A mesterszakok népszerűségét növeli az a szakmai javaslat is, amely lehetővé tenné a már meglévő vagy folyamatban lévő egyetemi tanulmányok mellett a teljes szakmai tudással rendelkezőknek, hogy akár két félév alatt szerezhessenek tanári diplomát. Ezenfelül inspiráló hatású, hogy a tanárképzések nemcsak rugalmasabbá, hanem gyakorlatorientáltabbá is váltak – mondta a helyettes államtitkár.

Fotó: Havran Zoltán
Hangsúlyozta: a pedagóguspálya vonzerejét és szakmai megbecsülését erősíti az új pedagógus-életpályamodellről szóló törvényjavaslat, amely megalapozza a pedagógusok további jelentős béremelését is. Kifejezte, ha Brüsszeltől Magyarország megkapja a neki járó uniós forrásokat, megindulhat a rendszerváltás óta legnagyobb pedagógusbér-emelés, és a tanárok átlagkeresete eléri majd a 800 ezer forintot.
A jelentkezői létszámban 29 százalékos növekedés figyelhető meg a matematika, természettudomány, műszaki és informatikai (MTMI) területen is, ami annak tudható be, hogy a mai fiatalok sokkal tudatosabbak. Az ezeken a szakokon szerzett végzettséggel egy olyan életpályát terveznek, ami a gazdasági fejlődés iránya miatt vonzóbbá teszi a területet – vélekedett a helyettes államtitkár. Azonban ha tágabb értelemben nézzük, az MTMI-területekhez a magyar társadalom, gazdaság szempontjából kiemelten fontos agrárium, orvostudomány, pedagógia területeket is hozzáadjuk, megkapjuk az MTMI+ kategóriát. Itt már a jelentkezői létszámnövekmény mindent összevetve még jelentősebb, 34 százalékos – emelte ki. Hangsúlyozta, hogy az egyetemek és a gazdaság összekapcsolásával maguk a felsőoktatási intézmények is egy vonzó utat tudnak mutatni a gyorsabb, gyakorlatiasabb képzésekkel. Példaként említette a nyíregyházi Lego-gyár és egyetem kapcsolatát, illetve más városokban a Mercedesszel és az Audival kialakított együttműködést.
Egyre több jelentkező
A jelentkezői létszámban elért, több mint 126 ezer főt jelentő 27 százalékos átlagos növekedés jelentős, azt mutatja, hogy növekszik az érdeklődés az egyetemek iránt. – Tavaly Csák János miniszter úr mottója az volt, hogy az „ahol a felelősség, ott a lehetőség” elvét követve alakítsuk át a felvételi rendszert, ezért az egyetemek hatásköre lett az, hogy ők választhassák meg, kivel kívánnak együtt dolgozni. Azt is lényegesnek tartjuk, hogy a hallgatók el is végezzék az egyetemet, amin az ösztöndíjrendszerrel próbálunk segíteni. Harmincháromféle ösztöndíjat tartunk fenn, amivel mintegy 170 ezer hallgatót tudunk segíteni a 72 milliárd forintos évi keretből – sorolta a helyettes államtitkár.
Úgy fogalmazott, különösen a modellváltó egyetemektől kértek vállalásokat a hallgatói lemorzsolódás csökkentésére, aminek már meg is vannak az első eredményei: ez a mutató 21 százalékról 18,7 százalékra redukálódott.
Az a célunk, hogy a diplomások aránya érje el a V4-ek, illetve az unió átlagát 2030-ig. Tavalyhoz képest 55 százalékkal nőtt azon jelentkező száma is, akik nem idén érettségiztek, a 20–29 éves korosztálynál tízezer fővel, a 30–39 éves korosztálynál hétezerrel, sőt még a 40–49 éveseknél is több mint ötezer fővel nőtt a jelentkezők száma
– ismertette.

Fotó: Havran Zoltán
Hozzáfűzte, az egyetemi autonómia erősítésével az intézményekre nagyobb felelősség hárul a hallgatók minőségi tanításában, amit az állam többek között mentorprogramokkal segít. A színvonal megőrzése vagy akár emelése az egyetemek érdeke, mert a rangsorokban való további előrehaladásnál számít az, hogy milyen minőségű diplomát kapnak a hallgatóik. Most már tizenegy egyetemünk topligásnak tekinthető, mert a világrangsor felső öt százalékában foglalnak helyet
– világított rá.
Új rétegeket szólítanak meg
Arra a kérdésre, hogy miként lehetne a szakmával rendelkező, még nem diplomás felnőtteket a felsőoktatásba vonzani, az államtitkár-helyettes úgy válaszolt: a körülmények rugalmasabbá és gyakorlatorientáltabbá tételével, egyre több lehetőség nyílik munkahely mellett diplomát szerezni. Elmondta, adatok támasztják alá, hogy egy diplomás elhelyezkedési ideje 36 nap a diplomaszerzést követően, továbbá a bérelőny is jelentős: hatvan-nyolcvan százalékos a diplomával rendelkezők körében a nem diplomásokhoz képest.
A helyettes államtitkár kiemelte, hogy stratégiailag fontos emelkedés tapasztalható a hátrányos helyzetű régiókból jelentkezők között, ami az előző évhez képest 69 százalékos.
Példaként említette, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cigándi járásban 86 százalékkal, míg az encsi járásban 67 százalékkal többen jelentkeztek felsőoktatási intézményekbe. Kitért arra is, hogy jövőre tovább erősödik az egyetemi autonómia a felvételi eljárásban, hiszen további lehetőség az egyetemeknek az, hogy a pontok egyötödéről, azaz száz többletpontról maguk dönthetnek. A versenyképesebb és teljesítményorientált modellváltó egyetemekre jelentkezők létszáma magasabb, mint az állami egyetemek esetében, mivel a fiatalok több vonzó lehetőséget látnak ebben a struktúrában. A verseny a hosszú távú minőségfenntartás garanciája, a kiváló tudással rendelkező diplomások pedig a magyar nemzet erőforrásai – zárta gondolatait Varga-Bajusz Veronika.
A címlapfotó illusztráció: MTI/Varga György

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen