Rejtélyes körülmények közt halt meg egy kisbaba Kálban

A helyieknek van elképzelésük, hogy mi történt. A rendőrség büntetőeljárást indított.

Meghalt egy öt hónapos csecsemő Kálban, a szörnyűség még március 3-án történt. Most azonban a heol.hu újabb információkról számolt be a tragédiáról. A portál egy helyire hivatkozva azt írta, hogy a baba halálát az édesanyja okozhatta.

Az informátor szerint a nő rendszeresen magukra hagyta kisgyerekeit, akik két-három évesen gyakran szaladgáltak az utcán. Erre ő is, de más utcabeliek is felhívták az illetékes hatóságok figyelmét, de "nem történt semmi".

Előfordult, hogy én magam hívtam ki a gyámügyeseket, mire a nő képes volt rendőrt hívni ránk

– fogalmazott a helyi a vármegyei hírportálnak. Hozzátéve, azért gondolja, hogy nem bölcsőhalálról van szó, mert látott fotót, amin fel van fújódva a pici hasa, az orra és szája környékén pedig zöld váladék látszik.

Kitért arra is, hogy nem érti miért maradhatott szabadlábon a nő ezek után. A másik három gyereket azonban az eset óta nem látja a ház körül.


A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított az ügyben, de a részletekről nem ad bővebb tájékoztatást.

Morvai János, Kál polgármestere a portálnak elmondta, hogy a Tarna-menti Szociális Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálat március 5-ére jegyezte elő mind a négy gyermek állami gondozásba vétele. Az öt hónapos csecsemő azonban két nappal korábban rejtélyes módon meghalt.

Korábbi tartalom:

Továbbra is élet-halál között a hajdúhadházi kétéves kisfiú

2024. március 09. 10:18
Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
Öten meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban - jelentette a helyi mentőszol...
Limában többen megsérültek földrengés miatt
A perui fővárost, Limát és környékét megrázó 6,1-es erősségű földrengés egy embert megölt és 36-ot megsebesített, fö...
Villámcsapás miatt életét vesztette három túrázó Ausztriában
Villámcsapás miatt életét vesztette vasárnap három hegyi túrázó Ausztriában - adta hírül az MTI.
Életfogytiglanra ítéltek Németországban egy szíriai orvost háborús bűntettek miatt
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek hétfőn Németországban egy szíriai orvost, aki hazájában kínzásokban és hábo...
Brutális hatással lehet a magyarokra Brüsszel terve
Jelenleg Brüsszel használja fegyverként az energiát a tagállamok, például Magyarország és Szlovákia ellen.
Éjjeli záporok északon
időjárás-jelentés, 2025. június 16., hétfő
Borzalmas tragédia történt az Alföldön, helyszíni képek készültek a végzetes esetről
Az áldozatnak esélye sem volt túlélni.
Tények Plusz adás, 2025. június 16., hétfő
PUSZTÍTÓ CSAPÁS! - Sokkoló videón a rakétazápor, brutális válaszcsapást mért Irán Izraelre, rengeteg az áldozat, mos...
family
Halálosan megfenyegettek!
Volt, aki fel akarta gyújtani benzinnel, a másik az életére akart törni vagy karóba húzatta volna, de mind közül a l...
family
Elájultam a stressztől!
Bántalmazta őt a párja, ennek ellenére évekig képtelen volt kilépni a kapcsolatból. Azt érezte, hogy még így is szer...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.