Rasovszky Kristóf döntött, kiderül, hogyan

Tizenkét évvel azután, hogy Risztov Éva aranyérmet nyert Londonban, Rasovszky Kristóf is olimpiai bajnok lett: megnyerte a párizsi olimpia 10 kilométeres nyílt vízi úszását. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportoló őszintén mesélt a Példaképek Demcsák Zsuzsával vadonatúj epizódjában a felkészülésről, kihívásokról és jövőbeli terveiről.

Nagyon szerettem volna a Szajnában versenyezni, egyfajta kihívás volt számomra

– mondta Rasovszky.

Nehezebb körülmények között sokkal nagyobb teljesítményre vagyok képes

– tette hozzá.

A párizsi olimpiát több aggodalom is övezte a nyílt vízi helyszín, a Szajna szennyezettsége miatt, ezért a sportoló – elővigyázatosságból – még nyaralást sem tervezett a verseny után.

A „Balatoni Cápa” néven ismert bajnok mesélt arról is, miért nem maradt a medencés úszásnál, milyen sportot választana úszás helyett, és miként hangolja össze sportkarrierjét a családi élettel. A beszélgetés során őszintén beszélt a feleségével való kapcsolatáról, a hullámvölgyekről, és arról, mit gondol a jövőjéről.


2025. május 28-án Kristóf újabb sikert könyvelhetett el: aranyérmet nyert az olimpiai távon, 10 kilométeren a nyílt vízi úszók Európa-bajnokságának szerdai nyitónapján a horvátországi Stari Gradban. Ezzel Rasovszky 10 kilométeren immár olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címmel is büszkélkedhet.

2027-ben Magyarország ad otthont a vizes világbajnokságnak – a rajongók pedig már most találgatják, vajon ott lesz-e a mezőnyben Rasovszky Kristóf. A műsorból nemcsak az derül ki, hogy a hazai közönség itthon szurkolhat-e a sportolónak, hanem az is, hogy képviseli-e hazánkat a 3 év múlva megrendezendő Los Angeles-i olimpián.

A Példaképek Demcsák Zsuzsával vadonatúj epizódja május 30-án délben debütál a TV2 Play oldalán, a teljes beszélgetés pedig június 7-én a TV2 Klubon is megtekinthető lesz.

2025. május 29. 14:52
A miniszterelnök közösségi oldalán közzétett bejegyzésben üzent Brüsszelnek.
A Fidesz kommunikációs igazgatója is reagált arra a Ripostban megjelent hírre, miszerint a Tisza Párt egyik meghatár...
Az Európai Bizottság által héten bemutatott költségvetési javaslat, valamint Sebestyén József halála kapcsán is krit...
"Von der Leyen csinált egy költségvetést Ukrajnának! A te pénzedet is odaküldené" - közölte a Fidesz-KDNP kommunikác...
Lesoványodott, éhes és szomjas vidrakölyök kerültek a Mályi Madármentőkhöz Tiszatarjánból. Anyjuk elpusztulhatott. A...
Idomított csimpánzokhoz hasonlította a magyar gazdákat a Tisza Párt egyik agrárszakértője. Magyar Péter embere támog...
Az ukrán kényszersorozókat mentegeti, és segédkezik Sebestyén József halálának eltussolásában az Euronews – ezt a Ma...
Három halottja van annak a robbanásnak, amely péntek reggel rázta meg a Los Angeles-i rendvédelmi kiképzőközpontot. ...
Van aki tíz szelvényt is vásárolt, hogy növelje az esélyeit. Csaknem 4 milliárd forint a tét az ötöslottón, ezért re...