Pszichiátriáról börtönbe helyezhetik át az "amstetteni rémet"

Josef Fritzlről 2008-ban derült ki, hogy csaknem 24 éven át házuk pincéjében bezárva tartotta és vérfertőző viszonyra kényszerítette a saját lányát.

Általános börtönbe szállíthatják át Ausztriában a fegyház pszichiátriai részlegéről az "amstetteni rémként" is emlegetett Josef Fritzlt, akiről 2008-ban derült ki, hogy csaknem 24 éven át házuk pincéjében bezárva tartotta és vérfertőző viszonyra kényszerítette a saját lányát - írja az MTI.

A kremsi tartományi bíróság keddi döntésében megállapította: a most 89 éves férfi már nem jelent olyan veszélyt, amely indokolná azt, hogy továbbra is egy bűnelkövetők számára kialakított pszichiátriai intézményben tartsák fogva. Az idős elítélt olyan előrehaladott demenciában szenved, és fizikailag is annyira legyengült már, hogy a bűncselekmény elkövetésének alapját képező személyiségzavara időközben "mélyre temetődött" - áll a bíróság indoklásában.


A háromtagú testület ugyanakkor leszögezte azt is, hogy a férfi feltételes szabadlábra helyezésére egyelőre nincs lehetőség, mert bár Fritzl nem jelent már veszélyt, továbbra is kérdéses, hogy a jövőben nem követne-e el újabb bűncselekményeket.

Ettől függetlenül ügyvédje, Astrid Wagner jelezte, hogy az általános börtönbe történő áthelyezés utáni egy éven belül kérvényezni fogja a férfi feltételes szabadlábra helyezését. 2008-ban derült fény arra, hogy az amstetteni férfi csaknem 24 éven át házuk pincéjében bezárva tartotta és vérfertőző viszonyra kényszerítette a saját lányát, és hét gyermeket nemzett neki. Azt követően vették őrizetbe, hogy az egyik gyerek kórházba került.

A súlyosan torzult személyiségű, de büntetőjogi szempontból beszámíthatónak ítélt Fritzlt 2009-ben életfogytig tartó, abnormális elítéltek számára fenntartott fegyházban letöltendő büntetésre ítélték. A jelenleg 58 éves lánya, Elisabeth Fritzl a hét gyerekkel együtt új személyazonosságot kapott, és más városba költözött.

2024. május 14. 19:44
Imával eltűnt platina, agyregeneráció és démonűzés – így próbálja bizonyítani csodatevő képességeit Látó János, Juhá...
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Nagy István agrárminiszter élesen bírálta a Tisza Párt alelnökének kijelentéseit. Tarr Zoltán egy politikai rendezvé...
Maga Magyar Péter ismerte be, hogy adóemelésre készülnek – hívta fel a figyelmet az Ellenpont. A blog kiszúrt egy ta...
Pörög a fogyókúrás injekciók fekete piaca. Ami ilyen sokakat érdekel, azt kvázi azonnal illegálisan is terjeszteni k...
family
Hatalmas bulira készülnek Tiszakécskén, vasárnap érkezik ugyanis a Zeneexpressz a Dél-Alföldre. A Szerencsekoncertek...
Kötélpálya, csúszda és fitneszpark is van azon az új játszótéren, amit szombaton adtak át Budakeszin a családoknak. ...
Békés vonulással álltak ki a családi értékek mellett Pécsett ahol a tiltás ellenére is megtartották a Pride felvonul...
A Tisza Párt elnöke nem először lépett föl agresszívan az állami szervekkel szemben, de számos alkalommal a róla tud...