Potápi Árpád János: 2023-ban is folytatjuk a közös építkezést

A 2022-es év a nemzetpolitikában a cselekvő nemzet éve volt - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Facebook-oldalán szombaton megosztott videóban.

Potápi Árpád János úgy fogalmazott, hogy az esztendőt a közös cselekvés határozta meg: 2022 áprilisában a "nemzet újra együtt döntött a sorsáról".

Hozzátette, hogy az országgyűlési választásokon 318 083 külhoni magyar vett részt, akik majdnem 94 százalékban szavaztak a "megkezdett munka folytatására".

Az államtitkár megköszönve a külhoni magyarok támogatását, megjegyezte, hogy a járványhelyzet után kirobbant orosz-ukrán háborús konfliktus újabb kihívást jelent az egész magyar nemzet, de különösen a kárpátaljai magyarok számára.

"A magyarság - határon innen és túl - összefogva segíti a kárpátaljai magyar közösséget" - hangsúlyozta Potápi Árpád János.

Úgy folytatta, hogy a stratégiai céljaikat nem adják fel, és ebben a nehéz helyzetben is mindent megtesznek a 2010-ben megkezdett nemzetegyesítés folytatásáért: már 1 millió 150 ezer külhoni magyar vált magyar állampolgárrá, 5400 beruházást valósítottak meg külhonban, és továbbra is hozzájárulnak évente 300 ezer gyermek és fiatal anyanyelvi oktatásához. Továbbá biztosítják a külhoni magyar intézményrendszer folyamatos működését - sorolta az államtitkár.


"A kultúra, az ifjúság, az egyházak, a sport és a gazdaság területén is egységes Kárpát-medencei térben, egységes nemzetben gondolkodunk" - húzta alá Potápi Árpád János.

2023-ról azt mondta, hogy folytatni fogják a közös építkezést.

"Ahogy a Magyar Állandó Értekezlet zárónyilatkozatában is megfogalmaztuk: a magyar nemzet minden tagjának közös érdeke a mielőbbi béke" - mondta.

Bízunk abban, hogy a 2023-as esztendő elhozza a békét Európába - hangoztatta Potápi Árpád János.

MTI/A fotó illusztráció (Potápi Árpád János Hivatalos Facebook oldala)

2023. január 07. 12:33
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Egyre erőteljesebbek a zivatarok keleten
időjárás-jelentés, 2025. július 8., kedd dél
Újabb csapadékzóna érkezett délnyugatról
időjárás-jelentés, 2025. július 8., kedd reggel
Tragédia élő adásban: Öngyilkosságot közvetített egy 18 éves fiatal Budapesten
A nézők közül senki sem segített.
Több mint 16 tonna kokaint foglaltak le Antwerpen kikötőjében az év első hat hónapjában
A belga vámhatóság az év első felében 16,7 tonna kokaint foglalt le az antwerpeni kikötő területén, ami 5 tonnával k...
Szerelemtől izzó színpad: Így talált rá a boldogság Ladinek Juditra
A színésznő szenvedélye nemcsak a hivatása, hanem a szerelem is. Párjára egy próba során figyelt fel, és azóta elvál...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.