Pénzmosás gyanúja miatt is nyomoznak Karácsonyék mozgalma ellen

Pénzmosás miatt is vizsgálódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Karácsony Gergely fémjelezte 99 Mozgalom zavaros finanszírozása ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet. Az adóhatóság ezt a szálat a júliusban – költségvetési csalás gyanújával – elrendelt nyomozásban vizsgálja. A mozgalom számlájára érkezett, ötszázmillió forintot is meghaladó, jórészt külföldi pénzekkel kapcsolatban az OTP is a hatósághoz fordult, a feljelentésükben pedig súlyos megállapításokat fogalmaztak meg - írta meg a Magyar Nemzet.

A költségvetési csalás mellett már a pénzmosás gyanúját is vizsgálja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) abban a nyomozásban, ami a főpolgármester által alapított 99 Mozgalom átláthatatlan pénzügyeivel kapcsolatban indult – derült ki az eljárást felügyelő Fővárosi Főügyészség Magyar Nemzetnek adott válaszából.

Az ügyészség megkeresésükre ugyanis azt írta, hogy „a jelenleg felderítési szakban lévő nyomozás kiterjed a pénzmosás gyanújának vizsgálatára is”.

Titkosszolgálati jelentés buktatta le Karácsonyékat

A botrány előzménye, hogy pár hónapja feloldották a titkosítás alól a Nemzeti Információs Központ (NIK) júniusi jelentését, amely a baloldalhoz került homályos eredetű pénzekről szól. A jelentés többek között azt tartalmazza, hogy Karácsony Gergely párbeszédes párttársa, Perjés Gábor 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között tizenkilenc alkalommal összesen 506 millió forintot fizetett be az általa vezetett, a főpolgármester által alapított 99 Mozgalom számlájára. Öt tranzakció az ötvenmillió forintot is meghaladta. A befizetések nagyobb része, nagyjából négyötöde valutában történt.

A jelentés szerint „összesen 917 695 euró és 3900 angol font készpénzbefizetés valósult meg a számlán a vizsgált időszakban”.

Fontos körülmény, hogy a 99 Mozgalom Egyesület finanszírozta 2021-ben Karácsony Gergely elbukott előválasztási kampányát. Az sem mellékes, hogy Perjés a mozgalom inaktívvá válása után közel egy évvel is jelentős, többmilliós tételeket fizetett be a 99 Mozgalom számlájára.

A Magyar Nemzet korábban górcső alá vette Perjés Gábor vagyonnyilatkozatait, amelyek alapján egyértelműen kizárható, hogy a politikus a saját vagyonából állta volna a költségeket. Mindezek miatt Tényi István feljelentést tett a NAV-nál, mert szerinte felmerülhet a költségvetési csalás gyanúja. Az adóhatóság pedig nyomozást rendelt el.


Az OTP is feljelentést tett

A főpolgármester a kirobbant botrány után azzal érvelt, hogy mikroadományokból jött össze a rendkívüli bevétel, amit „kis ládikákban” gyűjtöttek. Karácsony később már „nagy ládikákról” beszélt. Ez a magyarázat már akkor sem tűnt túlságosan hihetőnek, ám az OTP napokban tett hatósági bejelentése tételesen cáfolja Karácsonyék védekezését.

Ahogy arról a Magyar Nemzet szerdán beszámolt, a lap birtokába került az a feljelentés, amelyet az OTP Bank Nyrt. tett ismeretlen tettes ellen, hamis magánokirat felhasználása miatt, a 99 Mozgalom ügyében. A dokumentumból kiderül, hogy Karácsonyék számlájára 526 millió forint érkezett, a pénzügyeket intéző embere, Perjés Gábor pedig többször is olyan jegyzőkönyveket adott át az OTP-nek, amelyek adománygyűjtő ládák felnyitásáról szóltak.

Megdőlhet a ládikák meséje

A hitelintézet a sajtóban megjelent hírek után nemrégiben belső ellenőrzési vizsgálatot rendelt el, majd ennek végén súlyos megállapításokat tett.

Például, hogy „az adománygyűjtés alapvetően külföldön élő magyar személyektől történik egy kb. 30×30×30 centiméteres nagyságú adománygyűjtő ládába”.


Ezekbe Perjésék állítása szerint két-háromezer bankjegyet, egy esetben pedig 3 811 bankjegyet préseltek be.

Csakhogy a feljelentés szerint „a ládába a tetején található résen keresztül bankjegycsomagok nem helyezhetők el, ugyanakkor megállapítást nyert, hogy a behozott bankjegyek többsége – elsősorban az euróbankjegyek – újak voltak, gyűrődésmentesek, több esetben egymás utáni sorszámúak és összetapadtak (mintha a nyomdából kikerülve nem használták volna azokat).”

Itt érkeztünk el a feljelentés kulcsfontosságú megállapításáig:

„álláspontunk szerint a csomag típusú elhelyezés fizikailag kizárja a szóban forgó ládákba történő pénzek belehelyezését”.

A dokumentum szerint tehát az adománygyűjtő ládák története meseszerű, ugyanis a – döntő többségükben 50 és 100 eurós címletű – bankjegyek valójában inkább csomagokban érkezhettek.

A DatAdathoz vándorolhattak a befizetések

Nem elhanyagolható körülmény az sem, hogy a feljelentés szerint a befizetések rendre megegyeztek a közvetlenül a befizetést követően az egyesület egyik kiemelt partnere (a Bajnai-féle DatAdat-csoportról lehet szó) részére történő átutalások összegével.

Például 2022. február 8-án 32,1 millió forintnak megfelelő összeget vitt be Perjés, hogy aztán február 9-én 31,8 millió forintot utaljon tovább. Érdekesség, hogy ebben az időszakban Karácsony Gergely kampánya már rég elbukott.

Az OTP feljelentésének indokolása úgy zárul, hogy „felmerül a gyanú, hogy a 99 Mozgalom Egyesület által bankunk részére – forrásigazolás céljából – megküldött jegyzőkönyvek tartalma nem felel meg a valóságnak, ezáltal megtévesztették a bankot oly módon, hogy a befizetett összegek tényleges, valódi forrását nem jelölték meg, azt nem hozták a pénzintézet tudomására, ezáltal a bank nem tudott hitelt érdemlően meggyőződni a befizetett összegek valódi forrásáról.”

Címlapfotó: MTI

Kapcsolódó tartalom:

Hollik: Karácsony Gergely továbbra is mellébeszél az adománygyűjtő láda ügyében

2023. szeptember 21. 08:52
Erősen kompromittáló videó készült egy iskola igazgatónőjéről, követelik a felelősségre vonását
Villámgyorsan terjed a felvétel az interneten.
Index: erre a 30 termékre is árrésstopot vezetnek be
Az Index birtokába jutott egy kormányzati táblázat arról, hogy melyik az a 30 termékkategória, amelyek esetében új á...
Megmérgezhették Gáspár Győző lányát, kórházba került Evelin
Az italába tehettek valamit.
Orbán Viktor Ursula von der Leyen bejelentéséről: Botrány!
Ukrajna pénzt és fegyvert kap, az európai adófizetők pedig a számlát.
Szijjártó Péter drámai támadásról beszélt
Brüsszel új energiapolitikai javaslata komoly vitát váltott ki Budapesten. Szijjártó Péter szerint a tervezet súlyos...
Felvállalom, bipoláris vagyok!
Összeomlott a válása után, ekkor kezdődött minden. Furcsán vert a szíve, nem tudott aludni, kórházba került, majd ot...
family
Nem térek magamhoz!
Egyikük hajnalban edz, a másik délig alszik, kávé, telefongörgetés, rohanás, kíváncsiak voltunk, hogy hogyan indul a...
family
Küszöbön a robotlázadás?
Sokkoló videó készült arról, ahogy emberekre támad egy robot, a felvételek pedig nyilván futótűzként terjedtek... Ép...
family
Babát várok! De pont most?
Valami biztos van a Nagy Duett falai között, máskülönben hogy lehet az, hogy Liptai Klaudia, Péter-Szabó Szilvia, Tá...
family
Tények teljes adás, 2025. május 8., csütörtök
TRAGÉDIA - Kombájnnal ütközött egy kocsi Kőröstetétlennél, két férfi meghalt, egy harmadik pedig életveszélyesen meg...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.