Patrióták Európáért: Európa legyen ismét a hatalom, a béke és a szabadság kontinense!

A Patrióták Európáért pártcsaládhoz tartozó pártok vezetői vasárnap Fontainebleau-ban tartott nagygyűlését követően megerősítették, hogy együtt kívánnak dolgozni annak érdekében, hogy Európa ismét a hatalom, a béke és a szabadság kontinensévé váljon.

A pártcsalád X-oldalán közzétett nyilatkozatában úgy fogalmaz, hogy "egy olyan időszakban, amikor a legtöbb nemzet a saját érdekeinek védelmére alapozza politikáját, az Európai Unió továbbra is a múltban ragadt, és olyan politikát folytat, amely azzal a kockázattal jár, hogy Európát és nemzeteit eltávolítja a világ színpadáról".

Elengedhetetlenül szükséges, hogy az Európai Unió és tagállamai hatalmi stratégiával rendelkezzenek ahhoz, hogy az európai nemzetek élvezhessék a békét, a jólétet, valamint a védelem, a gazdasági erő és függetlenség révén a szabadságot - írták.

Miközben az Európai Bizottság által követett sikertelen politikák, különösen a "Green Deal", kárt okoznak az európai gazdaságnak, a gazdáknak és a vállalkozásoknak, a Patrióták vezetői versenyképes gazdaságért, iparfejlesztési politikáért és az energiaszuverenitásáért szállnak síkra - olvasható a nyilatkozatban.

A 2022 februárja óta Európa szomszédságában zajló háború arra emlékeztet, hogy a második világháború végén felépített és a kommunizmus bukása után Kelet-Európa országaira is kiterjesztett béke továbbra is törékeny eszmény marad, különösen akkor, ha a geopolitikai realitásokat ideológiai elképzelések írják felül - fogalmaztak.


Bár a geopolitikai környezetnek arra kell ösztönöznie Európát, hogy biztosítsa védelmét, nem szabad visszatérni a háborúskodáshoz - hangsúlyozta a Patrióták Európáért. Az Ukrajnába csapatokat küldeni kívánó retorikával ellentétben Európának közvetítő és támogató szerepet kell játszania a térségbeli konfliktus lezárása érdekében, a béke e tekintetben elsődleges - fűzték hozzá.

A béke Európája azon dolgozik, hogy a nemzetközi konfliktusok ne jussanak el a határaira. A náci barbarizmus áldozataként az EU nem engedheti meg, hogy határain belül kialakuljon az antiszemitizmus új formája, amelyet a radikális baloldal retorikája táplál - írták.

A Patrióták vezetői aggodalmukat fejezték ki az alapvető demokratikus jogok eróziója, a szabadságot fenyegető veszélyek és az Európai Unió baloldali-liberális főáramához nem igazodó erőkkel szembeni kettős mérce miatt, különösen a szuverenitás és a migrációs politika tekintetében.

Patrióta vezetők - Franciaországban és szerte Európában - ma az Európai Bizottság intervencionista és ideológiai politikájával szembesülnek, amely megtagadja a polgároktól azt a jogot, hogy maguk döntsenek országaik jövőjéről - olvasható tovább a bejegyzésben.

Az egyének jogainak védelme az emberek társadalmi és kulturális identitásának megőrzését is jelenti. Az Európai Bizottság politikái, különösen a migráció területén, veszélyeztetik a tagállamok biztonságát és identitását, ami még a legmesszibb falvakban is érezhető - emelték ki.


A Patrióták vezetői kilenc pontban foglalták össze Európa újjászületéséhez szükséges követeléseiket. Felszólítottak arra, hogy az EU intézményei tartsák tiszteletben a demokráciát, a szabadságot és a tagállamok szuverenitását, valamint az egyének jogát arra, hogy szabad választási eljárás keretében válasszák meg vezetőiket. Másrészt felszólítottak arra, hogy vessenek véget az átpolitizált bíróságok demokrácia és a szabadság elveivel való visszaéléseinek tekintettel az ellenzéki politikai vezetők elítélésére, a választások érvénytelenítésére, vagy a tagállamok megbüntetésére a határaik védelme miatt. Harmadrészt felszólítottak az európai "Green Deal" feladására és egy olyan ambiciózus energiapolitika bevezetésére, amely garantálja a fogyasztók számára a legalacsonyabb árakat és Európa újraiparosítását. Követeléseik között szerepel az Európai Unió kudarcos migrációs politikájának és minden olyan kezdeményezésnek az elutasítása, amely megnyitja a határokat és a migránsok szétosztását szolgálja Európa-szerte. Felszólítottak továbbá az antiszemitizmus elleni aktív küzdelemre emlékeztetve mindenkit, hogy Európában nincs helye semmilyen hit elleni erőszaknak.

A Patrióták egyben elutasították a háború eszkalálódását és a csapatok Ukrajnába küldését, ami az Európa határainál zajló jelenlegi konfliktus kiterjesztéséhez és általánossá válásához vezetne, amelyet Oroszország ukrán terület megszállásával idézett elő. Mindemellett ösztönöznék a tagállamok szabadságát védelmi képességeik megerősítésére anélkül, hogy hatásköröket, vagy katonai kompetenciát ruháznának az EU-ra. Hangsúlyozták, hogy Ukrajna EU-hoz való csatlakozása komoly aggodalmakat vetne fel, mivel ez kiszámíthatatlan következményekkel járna, különösen a mezőgazdaság, az élelmezésbiztonság, a munkaerőpiac és a tagállamok biztonsága tekintetében.

Végül pedig felszólítottak egy olyan Európa megszilárdítására, amely a Patrióták Európáért pártcsaládhoz tartozó hazafias pártok köré épül, amelyek nemzeti érdekeik védelme mellett képesek egy olyan Európa újjáépítésére, amely ismét békét, biztonságot és jólétet biztosít polgárai számára.

MTI/Fotók: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

2025. június 09. 10:08
Földkupacokat kerestek a kertben a rendőrök, azt hitték, hogy megöltük az unokámat. Ezt mondta a nagymamája annak a ...
Többször is rátámadt az anyjára, volt, hogy fegyvert fogott a fejéhez, a gyilkosságokhoz pedig már fejszét, fűrészt ...
Nagyon zabos volt a Sziget szervezőire, amiért meghívták ezt az együttest – mondta pénteki Kossuth Rádiónak adott in...
Munkahelyi balesetben meghalt Kádár Zoltán, a Rába ETO egykori válogatott kézilabdázója.
Legkevesebb hatan meghaltak, tizenhatan megsérültek és négy embernek nyoma veszett pénteken a nyugat-oroszországi Sz...
Saját belső felméréseik szerint fölényes győzelmet aratna és elsöprő többséget szerezne a kormányoldal egy most vasá...
Magyar Péter újra vitázni akar Orbán Viktorral, erre reagált a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalá...
Kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoz a rendőrség, annak a csecsemőnek az ügyében, aki még februárban halt meg a szig...
A szomszéd megvadult kutyája marcangolta az idős asszonyt.