Panyi Miklós: mozgásba lendült az ingatlanszektor

Mozgásba lendült az ingatlanszektor, több tucat ingatlanfejlesztés indulhat el rövid időn belül - írta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtöki Facebook-bejegyzésében.

Panyi Miklós a kormány, az Ingatlanfejlesztési Kerekasztal és több nagy ingatlanfejlesztő cég képviselői közötti konzultáció kapcsán kiemelte: felállt az Otthon Start Programiroda és a héten megjelent az a kormányrendelet, ami minden olyan 250 lakásnál nagyobb ingatlanfejlesztés engedélyezését meggyorsíthatja, amely 70 százalékban belefér a FIX3 százalékos hitel feltételrendszerébe. Ez jelentősen segíti és gyorsítja az ingatlanfejlesztéseket - mutatott rá.

Az államtitkár közölte: a nagy ingatlanfejlesztőkkel már az elmúlt hetekben is több körben tárgyaltak. Több olyan budapesti fejlesztés van, ami már rendelkezik építési engedéllyel és amely lakások lekötése hamarosan elindul. Több fejlesztő a korábban tervezett 1,5 millió forint feletti értékesítési ár helyett 1,5 millió forintos négyzetméterár alá fogja árazni a lakásokat, ami jó hír az elsőlakás-vásárlóknak. Több mint ezer ilyen új lakás megjelenése várható az ingatlanpiacon pár hónapon belül, elsősorban Budapesten - ismertette.


A programiroda megalakulása óta eltelt egy hétben több mint egy tucat olyan beruházói megkeresés érkezett, amely több ezer megfizethető lakás építését célozza országszerte. Ezeket a kérelmeket az Építésügyi és Közlekedési Minisztériummal együtt vizsgálják. Lánszki Regő államtitkár és az Országos Építészeti Tervtanács a garancia, hogy nem csak megfizethető, hanem a helyi igényeket figyelembe vevő, élhető és minőségi fejlesztések induljanak - emelte ki Panyi Miklós.

A tervek szerint ősszel csak Budapesten több mint tízezer új lakás építése kezdődhet meg az elsőlakás-vásárlók számára - hívta fel a figyelmet.

A Lakhatási Tőkeprogram keretében induló fejlesztések is hamarosan indulnak, ez több mint 30 ezer lakásfejlesztést érint országszerte - tette hozzá.

Az államtitkár kitért arra, hogy Budapesten kívül kezdenek megmozdulni a fejlesztők, a kérelmek egy része vidéki nagyvárosokból érkezett.

Közben zajlanak az egyeztetések az ingatlanközvetítőkkel is. Még csütörtökön társadalmi egyeztetésre bocsátják azt a rendelettervezetet, ami a FIX3 százalékos hitel arculati elemeit tartalmazza. A cél, hogy minden olyan ingatlanhirdetés és ingatlanértékesítés mögött, ami megfelel a FIX3 százalékos program feltételeinek, beazonosítható logó legyen, ez nagy mértékben segíti a fiatalok tájékozódását az ingatlanpiacon - jelezte.

"A munka folytatódik, holnap jön a Bankszövetség!" - írta közösségi oldalán Panyi Miklós.

MTI

2025. augusztus 15. 10:12
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...