Öt napos jogsival vitt a halálba egy 17 éves lányt egy fiatal BMW-s Berekszónál - Videó

Az autót is csak előző nap kapta ajándékba.

Halálos baleset történt hétfőn Temesvár mellett, a romániai DN 59 A jelzésű úton – számolt be az Adevărul.

A közeli Berekszó irányába tartott egy BMW-vel két fiatal, amikor a szerencsétlenség megtörtént. A 19 éves sofőr egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a kocsi felett, amely letért az útról, majd felborult, darabjai pedig óriási területen szóródtak szét.

Az autót vezető fiút kórházba szállították, a mellette ülő 17 éves lány azonban a helyszínen életét vesztette. A rendőrség információi szerint egyiken sem voltak bekötve. Emberölés miatt indult eljárás az ügyben.


Kiderült, a volánnál ülő fiatal mindössze öt nappal korábban vehette kézhez a jogosítványát, a járgányt pedig előző nap kapta ajándékba édesanyjától.  

A cikkben hozzáfűzték, éppen az ilyen tragédiák megelőzése érdekében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség törvénymódosítást kezdeményezett, hogy a 21 évnél fiatalabb sofőrök ne vezethessenek 100 lóerőnél nagyobb teljesítményű autót. A parlament felsőháza már hallgatólagosan elfogadta a javaslatot.

2024. május 14. 15:25
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
56 éves? Ugyan már! Keleti Andrea akár tíz évet is letagadhatna. Bomba alak, dögös megjelenés, és most új szenvedély...
family
A „Holnap hajnalig” titkai, amit eddig senki sem tudott! Hogyan lett a magyar slágerből világot hódító himnusz? Japá...
family
Nem vágyik vissza a város zajába.
Az igazi szépség nem a tükörképben, hanem a magabiztosságban rejlik – vallják egyre többen, köztük olyan világsztáro...
family
Ismét botrány Azahriah körül! Drog, alkohol, öngyilkosság, ezekre buzdítja szövegeiben a népszerű énekes, főként kis...
family