Orvostanhallgatóval ismerkedett az interneten, találkoztak, majd feldarabolta a srác

Elharapóztak a vágyak.

2022. november 26. 19:01

A vérfagyasztó történet júliusban kezdődött, amikor az 51 éves Blanca Arellano az interneten megismert barátjához utazott Peruba – írta meg a Mirror szombaton.

Blanca egy játékalkalmazáson ismerkedett meg a 37 éves Juan Pablo Jesus Villafuerte-vel, és a videojátékok iránti közös érdeklődésük miatt egymásba szerettek, majd onnantól kezdve távkapcsolatban éltek.

Az egyik közös játék alkalmával azonban a férfi meghívta magához a nőt, aki a rózsaszín ködtől elvakulva azonnal odautazott.

Az első hetek, hónapok kellemesen teltek, a nő folyamatosan jelentkezett a Mexikóban élő családtagjainál. Ám utoljára november 7-én tudták felvenni vele a kapcsolatot, így a rokonok a közösségi média erejével próbálták megtalálni szerettüket.

Miután azonban senki nem jelzett, aki látta volna, vagy tudott volna róla bármilyen információt, Juan-nak írtak üzenetet.


A férfi ekkor azt válaszolta, hogy kedvese úgy döntött, visszatér Mexikóba, ugyanis ő nem tudta megadni neki azt az életet, amit Blanca szeretett volna. Így a nő elindult Limába, hogy jegyet vegyen Mexikóba, azonban azóta ő sem tud semmit róla.

Ez rendkívül gyanússá vált a családtagoknak, ezért a hatóságokhoz fordultak.

A nyomozóknak elmondták, hogy Blanca Juan miatt utazott Peruba és nagyon aggódnak érte, érzik, hogy komoly baja esett. A perui hatóságok ekkor házkutatást tartottak a férfinál, ahol gyilkosságra utaló jeleket találtak.

A holttestet viszont november 9-én a huachói halászok találták meg feldarabolva. A törzs a karokkal, a fejjel és más testrészekkel együtt hevert a helyi a tengerparton.

Az orvostanhallgató férfit letartóztatták, őrizetben tartják.

Az ügy vizsgálata még folyamatban van.

A postás rúgta rá az ajtót Ernő bácsira, már majdnem két napja a földön feküdt
Az idős úr napok óta nem adott magáról életjelet, Borgulya Tamás pedig ki akarta deríteni, mi történhetett.
Szex közben nyitott rá 16 éves lányára egy anya, egy tanár is az ágyban volt
A tanár csuklóján kattant a bilincs, most le is tartóztatták.
Lesújtó fotók érkeztek a reggeli halálos balesetről
Mórahalom közelében történt a tragédia.
A reptéren hagyták babájukat a szülők, nem voltak hajlandók jegyet venni neki
A pár úgy gondolta, csecsemőjük ingyen utazhat majd.
Egyikük három kiskorú nevelt lányát, másikuk pedig saját gyerekét molesztálta
A baranyai férfit hat és fél évre ítélték el, a hevesi apa ellen pedig vádat emeltek.
Tények délben teljes adás, 2023. február 2., csütörtök
SZÖRNYŰ - Elképesztő kegyetlenséggel öltek meg egy újpesti autókereskedőt, megfojtották, a holttestét elásták, a gyi...
Tények reggel teljes adás, 2023. február 2., csütörtök
SZÖRNYŰ - Elképesztő kegyetlenséggel öltek meg egy újpesti autókereskedőt, megfojtották, a holttestét elásták, a gyi...
Záporok északeleten és nyugaton alakulhatnak ki
időjárás-jelentés, 2023. február 2., csütörtök, dél
Lékai-Kiss Ramóna leleplezte férjét, váratlanul kibukott az igazság
Kiderült, hogy Máténak több jött össze, mint Ramónának.
Napsütés szélfúvással
időjárás-jelentés, 2023. február 2., csütörtök, reggel
Döbbenetes: EP-alelnöki Facebookján is megmutatta luxuséletét a brüsszeli korrupciós ügy főszereplője - fotók
Hatalmas az érdeklődés a budapesti Európa-liga döntő iránt
Lotfi Begi magyar népdal feldolgozással kerül nemzetközi porondra
Fegyveres szektába szervezte öt feleségét az ismert színész
Szijjártó Péter: Tovább bővül minden idők legnagyobb magyar közlekedésipari megrendelése