Őrizetbe vették az amerikai rappert Párizsban, megsérült a balhéban

Vádemelés nélkül szabadon engedte Travis Scott amerikai rappert a francia rendőrség, aki harminchat órán át volt rendőrségi őrizetben Párizsban egy erőszakos cselekményekkel kapcsolatosan indított eljárás keretében.

Az AFP hírügynökség megkeresésére a párizsi ügyészség megerősítette, hogy Travis Scottot kiengedték a rendőrségi őrizetből szombaton, és hogy az eljárást lezárták, mert a bűncselekmény nem bizonyítható.

Péntek hajnalban hívták a rendőröket a Georges V hotelhez, és őrizetbe vették Travis Scottot, mert bántalmazott egy biztonsági őrt. Ez utóbbi azért lépett közbe, hogy elválassza a rappert a testőrétől - közölte még pénteken a vádhatóság. Rendőrségi források szerint a rappert azzal vádolták, hogy megtámadta a szálloda éjszakai biztonsági szolgálatának vezetőjét és megsebesítette, amikor az megpróbált beavatkozni. A forrás szerint Travis Scott kezdetben visszautasította az alkoholtesztet, és nem akarta megerősíteni a személyazonosságát. A rappert, aki a testőrével folytatott vitáját követően a homlokán megsérült, a forrás szerint először kórházba szállították, mielőtt péntek reggel rendőrségi őrizetbe került, ahonnan szombat délután szabadult.

A fotó illusztráció (Travis Scott Hivatalos Instagram oldala)

Közvetlen kapcsolatban állunk a párizsi hatóságokkal a helyzet gyors megoldása érdekében - közölte még pénteken Travis Scott egyik amerikai képviselője az AFP-nek küldött üzenetében az Egyesült Államokban.

Travis Scott csütörtök este posztolt egy videót az Instagramon, amelyen ő maga látható a Bercy stadionban, ahol az olimpiai játékok kosárlabda-versenyeit rendezik. Ugyanezen az oldalon, amelynek 57 millió követője van, ezután képeket posztolt magáról egy párizsi szórakozóhelyen rendezett buliból.

MTI

2024. augusztus 11. 18:24
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Megdöbbentő videón, ahogy az autópályára zuhant egy mentőhelikopter Sacramentóban, az Egyesült Államokban. Csak a sz...
Menekülés közben a párizsi reptéren fogták el a Louvre egyik ékszertolvaját. A férfi Algériába akart menekülni, azót...
Felhőszakadás és heves jégeső csapott le szombaton sok helyen az országban. Bugyi és Albertirsa utcái kifehéredtek a...
Vonaton fosztotta ki az áldozatát egy rabló Miskolcnál, azzal fenyegette az utast, hogy megkéseli, ha nem adja oda n...
Centiken múlt, hogy nem ütközött egy utasokkal teli busszal egy autós Budapesten az Üllői úton, a sokkoló szabálytal...