Óriási vonatszerencsétlenség történt Egyiptomban - Videó

Legalább 32 ember életét vesztette és hatvanhatan megsérültek egy súlyos vonatbalesetben az Egyiptom középső részén található Szohág tartományban - jelentette az egyiptomi állami televízió pénteken az egészségügyi minisztériumra hivatkozva.

 A tájékoztatás szerint két személyvonat ütközött egymásnak. A Kairótól mintegy 460 kilométerre délre fekvő Tahtánál bekövetkezett szerencsétlenség helyszínén készített felvételeken kisiklott vasúti vagonokat lehetett látni egy vízcsatorna felett.

A felvételek tanúsága szerint utasok rekedtek a roncsok között. Járókelők segítettek a testeket távolabb cipelni. A sérültek közül többen eszméletlenek voltak, egyeseken vérző sebeket lehetett látni. Mentők tucatjait riasztották a baleset helyszínére. A főügyész hivatala szerint vizsgálatot indítottak az ügyben.

Az egyiptomi vasúti hatóság közölte, hogy a szerencsétlenség azt követően történt, hogy valaki meghúzta a vészféket. A hirtelen megállás következtében a hátulról érkező szerelvény nekiütközött az elől lévőnek. Egy biztonsági forrás a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a két szerelvény nem nagy sebességgel ütközött egymásnak.

Egyiptom vasúti hálózata ismert arról, hogy a nem megfelelő karbantartás miatt gyakoriak a balesetek. 2017-es adatok szerint 1793 vasúti baleset történt az észak-afrikai országban. Abdel Fattáh esz-Szíszi elnök 2018-ban közölte, hogy az országnak mintegy 250 milliárd egyiptomi fontra (4300 milliárd forint) lenne szüksége az elöregedett vasúthálózat felújítására. Szíszi egy nappal azt követően beszélt erről, hogy egy teher- és egy személyvonat ütközésében tizenketten vesztették életüket.

2017-ben Alekszandria határában két személyvonat ütközött össze, 43 ember életét kioltva. Egy évvel korábban pedig 51-en vesztették életüket Kairó közelében két helyi érdekű vasút balesetében. Egyiptom legtöbb halálos áldozatot követelő vasúti balesete 2002-ben történt. Akkor több mint háromszázan haltak meg egy személyvonaton keletkezett tűzben.

 

 

MTI

2021. március 26. 12:44
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Késő este újra klaviatúrát ragadott Magyar Péter, és egészen „Keckemétig” jutott.
Pontosan készen vannak a Tisza embereket megnyomorító elképzelései Deutsch Tamás szerint. Az EP-képviselő erről egy ...
Több drón repült be Lengyelország légterébe Oroszország Ukrajnával szembeni légitámadása közben szerda hajnalban. A ...