Óriási körzetben tilos megközelíteni az ukrán gabonát szállító hajókat

Nyilvánosságra hozták hétfőn az ukrajnai gabonexport céljára létrehozott fekete-tengeri folyosóval kapcsolatos szabályokat, melyek értelmében például tíz tengeri mérföldes körzetben semmilyen katonai jármű nem közelítheti meg a hajókat.

Az ukrán gabonaexport újbóli elindításáról szóló megállapodás kitér a Boszporuszon keresztül közlekedő hajók biztonságára is, amelyet a török, orosz és ukrán hadsereg, valamint az ENSZ képviselői alkotta közös koordinációs központ (JCC) felügyel.

A végleges megegyezés szerint a JCC folyamatosan tájékoztatja a gabonaszállításban részt vevő feleket a hajók pontos tartózkodási helyéről és útvonaláról, így mind az orosz, mind az ukrán, mind pedig a török katonaság óvni tudja azokat, és biztosítani tudják a tíz tengeri mérföldes (18,5 kilométer) biztonsági zónát a hajóknak a humanitárius tengeri folyósó mentén.

fotó: Török Védelmi Minisztérium Facebook-oldala

"A résztvevők semmilyen támadást nem mérhetnek sem kereskedelmi vagy más civil hajókra, sem pedig a jelen kezdeményezésben érintett kikötőkre" - olvasható a dokumentumban. Oroszország és Ukrajna egyaránt a világ legjelentősebb gabonaexportőrei közé tartozik. Az ukrajnai háború februári kezdete óta az ukrán gabona fekete-tengeri exportja megbénult, ami az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP) szerint mintegy 47 millió ember akut éhezését okozta már eddig is világszerte. A gabonaexport újraindításáról a múlt hónapban az ENSZ és Törökország közvetítésével született megállapodás.

MTI

Korábbi cikk:

Célba ért az első ukrajnai gabonaszállítmány

2022. augusztus 09. 09:23
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Sokadszor fordul elő, hogy Magyar Péter bort iszik és vizet prédikál: luxusnyaralással, urizálással vádolja a kormán...
Már legkevesebb 158 ember halt meg kolerában május vége óta a délnyugat-szudáni Dél-Dárfúr tartományban - közölték a...