Orbán Viktor nem mindennapi ajándékkal lepte meg Hámori Lucát nőnapon

De a miniszterelnök sem távozott üres kézzel – írta meg a Magyar Nemzet.

Hámori Lucával találkozott. Orbán Viktor a találkozóról a közösségi oldalán egy videót is megosztott.

Orbán Viktor nem érkezett üres kézzel, azonban virág helyett egy sokkal egyedibb meglepetéssel készült - tette hozzá a Magyar Nemzet.

Van nekem egy (…) jó ismerősöm, talán barátom is, ez a Holyfield. Kaptam tőle egy kesztyűt én is, és most nőnap van, gondoltam, hogy kérek tőle egy kesztyűt magának – mondta a miniszterelnök Hámori Lucának, utalva Evander Holyfield amerikai profi ökölvívóra, aki tavaly személyesen is találkozott Orbán Viktorral Budapesten.

A miniszterelnök nőnap alkalmából meglátogatta a BVSC sporttelepét, ahol az olimpikon bokszoló

Evander Holyfield egy bátorító, lelkesítő videóüzenetet is küldött a magyar kiválóságnak, valamint a kesztyűn a kézjegye mellé azt is odaírta, hogy a filippiekhez írt levél 4.13.

Ha már nőnap van, és magának küldte, akkor fejtsük meg

– mondta a miniszterelnök. Majd felolvasta: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.”

„Ezt üzeni magának Holyfield barátunk” – mondta Orbán Viktor Hámori Lucának.

De a miniszterelnök sem távozott üres kézzel. Hámori Luca is adott a saját aláírásával ellátott kesztyűket Orbán Viktornak.

Egy kis emlék a mai napról.

– mondta, miközben átnyújtotta a kesztyűket.

Nézze, a Holyfield nagy bokszoló volt, de a Holyfield még nem bokszolt nővel. Maga meg bokszolt férfival, nem?

– reagált a miniszterelnök. Hozzátette: „Lehet, hogy maga nagyobb dolgot tett, mint ő.”

 

 

2025. március 09. 00:52
Megfulladt egy kislány a Palatinus strandon
Mentőhelikopter is sietett a helyszínre, de a kicsi életét már nem tudták megmenteni.
Félmeztelen őrjöngő zombit vettek videóra Salgótarjánban
Zombiként őrjöngött egy férfi Salgótarjánban pénteken. Félmeztelenül, letolt nadrággal akart berontani a művelődési ...
Zöld utat kapott Kapu Tibor küldetése, ekkor indulhat az űrbe legkorábban
Elhárultak a hibák, kezdődhet a visszaszámlálás!
Szakállas nők, pelenkás férfiak, gátlástalan meztelenkedés a bécsi Pride-on, sok gyerek is látta
A Ripost tudósítója megdöbbentő felvételeket készített a szombati bécsi Pride-on. A képek magukért beszélnek...
18 éves lány futtatott egy 13 és egy 16 éves gyereket
Elfogták a fiatalt a váci nyomozók.
Megtalálták a lezuhant Air India gép második fekete dobozát is
Megtalálták az Air India Ahmedabadban szerencsétlenül járt 171-es járatának második fekete dobozát is, a pilóták és ...
Napló teljes adás, 2025. június 15., vasárnap
A VÉRENGZÉS TESTKÖZELBŐL! - Jön az exkluzív riport és a pokoli tragédia! Első kézből mutatjuk a brutális grazi iskol...
family
Szaporítók, végetek!
Ez már több, mint botrány! Ez nyílt brutalitás! Mindez titokban, illegálisan, hogy Önök ne lássák. De hiába rejteget...
family
Túléltem a lehetetlent!
Elütötte egy hév, tizenhat helyen betört a koponyája, vérben úszva találtak rá, majd kómába került! Végül csodával h...
family
A harc folytatódik!
A harc folytatódik, a tét pedig óriási: Ignác bácsi élete! Jön az ügy, ami a Napló indulásakor az egész országot fel...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.