Orbán Viktor: Még 268 nap

Sejtelmeset üzent a Harcosok Klubjába a kormányfő.

Újabb bejegyzéssel jelentkezett Orbán Viktor a Harcosok Klubjában. Mint kiderült, van olyan nap, amikor néha még a miniszterelnök sem szokott dolgozni: mint írta, a vasárnap az unokáké, a Balatoné, a lecsóé és a pihenésé. Tett azonban egy sejtelmes utalást a csoport tagjainak, egyben üzenve a Tisza Pártnak is: „még 268 nap” – írta meg a Magyar Nemzet.

Ismeretes, Magyar Péter próbálja hangolni a követőit – a kormánypártokat pedig fenyegetni – azzal, hogy szinte minden Facebook-bejegyzése végére kiírja, még pontosan hány nap van az országgyűlési választásokig.

Nos, úgy tűnik, nemcsak Magyar Péter ilyen biztos a győzelmében, hanem Orbán Viktor is.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Emlékezetes, néhány napja pedig ő maga hirdetett felvételt a Harcosok Klubjába: a miniszterelnök elmondta, ez egy meghívó minden olyan honfitársa számára, aki a nemzeti értékek talaján állva kész cselekedni Istenért, hazáért és családért – a digitális világban és azon túl is.

A felvételnek szigorú feltételei vannak, amit a Harcosok Klubja hét törvénye testesít meg: hazaszeretet, szabadságharc, tisztelet, összetartás, cselekvés, sorsközösség és béke

– hangsúlyozta a kormányfő, kitérve arra, hogy aki csatlakozik, éljen bárhol a Kárpát-medencében, a klub tagjaként sosem lesz egyedül. A miniszterelnök kijelentette: „Rám éppúgy számíthatsz, ahogy több ezer klubtársadra is”.

2025. július 20. 17:44
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Ez történik Korda György és Balázs Klári életében, amikor nem a színpadon vannak. De készültek nekik egy meglepetéss...
family
SZÍVSZORÍTÓ - Felfüggesztett fogházra ítélték azt az újpesti tanárnőt, aki mogyorós süteményt adott tanítványának, a...
Gondolták volna, hogy milyen őrületes verseny megy azért Magyarországon, hogy kié a valaha volt legjobb harcsapaprik...
family
Rosszullétek gyötrik Henry Kettner feleségét, Rebekát. Henry Kettner Magyarország egyik legnépszerűbb online tartalo...
family