Orbán Viktor: Ha a hazát védjük, a családunkat védjük

A miniszterelnök a Szőlő utcai álhírbotrányról, az Európai Unió migrációs helyzetéről, valamint Donald Trumpról is elmondja véleményét.

Személyes kérdéssel kezdődött Orbán Viktor Heteknek adott interjúja. Az ukrán háború kapcsán azt a kérdést kapta, mit tenne, ha itt háború lenne. A miniszterelnök azt mondta, ha megtámadják a hazánkat, meg kell védeni, ezzel a családunkat is védjük, egyébként védtelen marad mind a kettő.

A feladat az, hogy ilyen helyzet sose egyen, erre a garancia nemzeti kormányzás, hogy olyan vezetése legyen az országnak, amely kizárólag annak érdekeit tartja szem előtt. Béke, együttműködés

– mondta.

A koppenhágai uniós csúcsról azt mondta, úgy kell kimaradni, ahogy ő csinálja. – Csak olyan hangok voltak, ami a háborút erősíti. Kendőzetlenül közölték, háborús tervük van, amit meg fognak nyerni. Én erre azt mondom, nekünk béketervünk van, nem akarunk háborút. Visszatartani nem tudjuk őket, de kimaradunk belőle. Ez lehetséges – hangsúlyozta.

A magyarok nem akarnak egy Unióban lenni az ukránokkal

A kormányfő szerint a jogunkhoz való ragaszkodás állapota addig tartható fenn, amíg van elég erőnk hozzá. A bürokraták akarnak fegyvereket küldeni, és ehhez az uniót akarják küldeni. Ő nem tudja megmondani, hogy például a franciák küldjenek-e fegyvert, de azt igen, hogy ehhez ne az uniót használják, és ehhez ne használják fel Magyarországot. Hozzátette: nem akarunk egy unióban lenni az ukránokkal sem. Úgy vélekedett:

jogunk van kimondani, hogy az unió nem lesz Ukrajna irányába kibővítve.

Mint mondta, a 27 tagállam megsértheti Magyarország alkotmányos jogait, de ők akkor védekezni fognak. Mint mondta, bevonni nem tudnak bennünket a háborúba, maximum megkerülni. Ez az első és a második világháború idején nem sikerült, tehát a kérdés az, hogy kívül tudjuk-e magunkat tartani. A kormányfő szerint amivel Brüsszelben próbálkoznak, az kevésbé az alkotmányos kormányok leváltása. Ők le akarják váltani a magyar kormányt. Hasonló a helyzet más európai országokban is. Ezért van most Brüsszel-párti kormány Lengyelországban is.

Hozzátette: a Tisza Párt egy brüsszeli projekt. Az a terv, hogy ők majd végre hajták, amit Brüsszel kér. Régebben jobban leplezték ezt a szándékot, de ma már nem szégyellik, nyíltan kimondják.

Stratégiai érdekünk Ukrajna létezése

Visszatérve az ukrán háborúra és az ukrán-magyar viszonyra, Orbán Viktor azt mondta, észnél kell lenni, stratégiai nyugalom kell. – Az ukrán titkosszolgálati tevékenység folyamatos, védekezünk ezzel szemben. A magyar politika befolyásolás Kijevből is történik, onnan is támogatják a magyar ellenzéket – fogalmazott, hangsúlyozva, Magyarország egy szuverén ország. 

Erre nagyon vigyázni kell, ez a legbecsesebb értéke egy országnak. Még baráti alapon sem szabad hagyni, hogy megmondják, hogyan éljünk, milyen legyen a külpolitikánk. Rákényszeríteni bennünket a szuverenitás feladására nem lehet

– hangsúlyozta.

Mint mondta, nem akarunk szomszédja lenni Oroszország mellett a németeknek és a törököknek. Ilyen mind volt már a történelemben, és nem volt jó. Az a jó, ha a nagy birodalmaktól valahogy el vagyunk választva. Jó, hogy Oroszország és köztünk van Ukrajna, ez stratégiailag jó nekünk.

Megállapodás kell az Unió és Ukrajna között

Orbán Viktor azt javasolja, hogy legyen az Unió és Ukrajna között egy stratégiai megállapodás, amelyben rögzítenek pontokat. Ez segítené, hogy Ukrajna megőrizze az állami működését. Hozzátette: Ukrajna képtelen önmaga ellátására, és a pénz ráadásul a frontra megy. Az ő számításaik szerint Európa elégetett 170 milliárd dollárnyi összeget a fronton.

A kormányfő azt mondta, hogy a mostani helyzetből tárgyalással lehetne kijönni, ezért javasolja ő hogy tárgyaljon Európa az oroszokkal. A háborút általános rendezéssel lehetne lezárni, amely garantálná mindenki biztonságát. Nem a háborút kell megnyerni, hanem diplomáciai megoldást kell találni.

Donald Trump egy üzletember

Trump megváltozott retorikájával, az alaszkai találkozóval kapcsolatban azt mondta, ő a világmegfejtésben nem tud részt venni, mert az ő kijelentéseinek diplomáciai súlya van, és ez felelősség. Hozzátette: a kérdés szerinte az, hogy lehet-e egy háborút lezárni diplomáciai érintkezés nélkül. Mint mondta,

ha tízszer nem sikerül lezárni így a háborút, akkor tizenegyedszer is tárgyalni kell.

Ha nem az a cél, hogy valamelyik háborúzó felet véglegesen megsemmisítsük, akkor előbb utóbb tárgyalni kell. Hozzátette: ma abnormális helyzetben vagyunk.

Az amerikai fordulat eredményeképpen ma az Európai Unió meg fog vásárolni több száz milliárd dollár értékben amerikai fegyvereket, amiket oda adunk az ukránoknak. Hozzátette: az amerikai elnök egy üzletember.

Kulcskérdés nekünk a Közel-Kelet stabilitása

A Közel-keleti helyzetről a kormányfő úgy vélekedett, több ok is van arra, hogy Izraellel szorosan együttműködünk. Egyrészt Izraelben sok magyar él, magyar felmenőkkel. Emellett sok zsidó származású magyar állampolgár él Magyarországon. Ők a magyar nemzet közösségének részei, nem lehet őket mellőzni. Nagy zsidó közösség él itt, sok magyar él Izraelben, a felelősséget nem lehet kikerülni.

Másrészt, annak a térségnek a stabilitása számunkra kulcskérdés, mert menekülthullámok indulhatnak el egy bizonytalan helyzetben Egyiptom és Izrael kulcsország ennek érdekében, jó a viszony, érdekeltek vagyunk abban, hogy a két ország stabilitása megmaradjon. A harmadik ok a közös kultúra. Van a keresztény kultúrán keresztül kötődésünk a zsidó kultúrához. Negyedszer: gazdasági okok is Izrael mellett szólnak. És van egy személyes rész is, amikor Netanjahu van kormányon Izraelben, akkor egy barátunk kormányoz.

Meg kell becsülnünk a barátainkat, segítenünk kell egymást.

Arra, hogy az ENSZ-ben több ország is elismerte a palesztin államot, azt mondta, zavaros ez az egész, mi a senki földjén vagyunk, ezért nem is piszkálnak minket. A kérdés az, hogy ez vajon megoldás-e az ottani helyzetre? Hogy a világ folyton tanácsokat ad az ottaniaknak, nem feltétlen megoldás. –Most könnyebbnek tűnik a ez, miután az amerikai elnöknek 20 pontos javaslata van, amiben nincs benne a kétállami megoldás.

Az európai antiszemita tüntetéshullámról szólva azt mondta, nehéznek látja a helyzetet, és hálát ad érte, hogy ez nem Magyarországon történik. Mint mondta, az lehetett tudni, hogy Európában van egy gyengülő hagyománya az antiszemitizmusnak és a homofóbiának is. A migránsok beengedésével azonban beengedtek rengeteg antiszemita, homofób embert is, ezekkel kell kezdeni valamit. Mint mondta, ezek az emberek idővel szavazópolgárok lesznek, és valaki képviselni fogja őket a politikában. Ez hosszútávon egy rendkívül súlyos kihívás a demokrácia számára a kormányfő szerint. A muszlim nézeteket kiszolgálók felerősödtek a nyugat-európai politikában, így a zsidó közösségek elmennek onnan, arra kényszerülnek.

Kétszázezerrel kevesebben lennénk

Orbán Viktor szerint a magyarokat érintő legfontosabb kérdés hogy leszünk-e, és ha igen, akkor meddig. Mi csak tízmillióan vagyunk. Az ember, ha elgondolkodik a helyzeten, akkor borzalmas végkimeneteket lát. Ha nem akarunk ilyen kérdések elől egy vörösborhoz menekülni, akkor valami megoldást kell találni.

Ha nem indított volna programot a magyar kormány 2010-ben, akkor kétszázezerrel kevesebb magyar lenne Magyarországon.

A családpolitikájuknak ez a legfontosabb mércéje a kormányfő szerint. Úgy vélekedett: a kérdés az, hogy ez mire elég. Mint fogalmazott, minél többet kell a családtámogatásokra fordítani. Ebben a kérdésben mindenki maga hoz személyes lelki, vagy karrierdöntést. Ebben az államnak nem szabad beleszólnia. Amit a kormány tenni tud szerinte, az az, hogy megvallja, hogy a közösség számára nem mindegy, hogy valaki vállal-e gyermeket. Aki vállal két gyermeket, az már reprodukálta magát meg a férjét. Ezért hálásnak kell lenni. Korábban aki nem vállalt gyermeket, az anyagilag jobban járt, mint aki vállalt. Ezen módosított a magyar kormány családtámogatási politikája.

Magyarnak lenni különleges dolog

A nemzetállamokról mondott korábbi tusványosi beszédéről azt mondta, szokták ugratni, hogy néha műfajt téveszt, politikai prédikációkat mond politikai beszéd helyett. – Mindig úgy gondoltam, hogy a magyar nemzet lelki minőségű is, és aki ezért felelősséget vállal, jeleznie kell, hogy magyarnak lenni különleges dolog. Ez számomra szükséges, és biztos vagyok abban, hogy Magyarország akkor kapja meg a létezéshez való jogot, ha segíti Isten országát építeni. És ha nem is hibátlan a teljesítménylistánk, sokat segítettünk ebben. Minden nemzedéknek érdemes ezt is megvizsgálni – mondta.

A bűnt be kell vallani

Az erkölcsi botrányok kapcsán, melyek adott esetben le tudja járatni a retorikát, azt mondta, az egyház-állam távolság fontos. – De emberek vagyunk, esendőek vagyunk, és becsúsznak olyan dolgok, melynek nem lenne szabad. Ha ez megkérdőjeleződik erkölcsileg, távozni kell. A bűnt be kell vallani, meg kell vállalni és elégtételt kell adni. A politikában, ha elkövetünk egy bűnt, távozni kell. De fontos, hogy ne engedjünk a libsiknek, a komcsiknak, mert ők kihasználják az emberi esendőséget – mondta.

Hozzátette, az álszentség egy , akik értéket képviselnek ma a politikában állandó támadás alatt vannak. – A Zsolti bácsis ügyben kérdés, miért éppen Semjén Zsoltot szemelték ki? – tette fel a kérdést.

Mert az egyetlen ideológiai pártot vezeti ma Magyarországon. A KDNP azt mondja, van egy erős keresztény értékrendje, amit mindig képvisel. Az egyetlen keresztény pártot akarták levadászni Semjén Zsolton keresztül. Figyelni kell ezekre az aljas célú lejártatási próbálkozásokra a kereszténység ellen, ez a valódi probléma. Ez az igazi veszély

– fogalmazott Orbán Viktor.

Orbán Viktor elmondta: a jelen időben az állam egyház összefonódása még nagyobb problémához vezet, mint a történelemben. A liberális romlás magával rántja ugyanis az egyházakat. Ezek az egyházak így mind bajban vannak. Magyarországon különváltan dolgozik az egyház és kormány, de vannak dolgok, amikben együttműködnek. A magyar alkotmány jól jelöli ki az állam és az egyház viszonyát szerinte. Ők csak arra adnak pénzt, amire kér az egyház. Ha kérnek, biztos szükségük van rá.

A kormányfő azt mondta: szemben egy baloldali miniszterelnökkel vagy kormánnyal, ő azt gondolja, hogy a vallási intézmények létezése önmagában is érték. Ezzel szerinte a baloldaliak nem értenek egyet, de szerinte ez szükséges Magyarország számára. Az alkotmány írja, hogy a kereszténység nélkül ma nem létezne Magyarország. Ez egy tapasztalat szerinte.

A hitviták addig jók, amíg erősítjük egymást

– tette hozzá.

Küzdeni kell, nem panaszkodni

Beszélt arról, a politikai küzdőtérben küzdeni kell, nem panaszkodni. – 16 évig vezettem az ellenzéket, ismerem az érem másik oldalát is, ilyet rajtam kívül senki nem csinált. A magyar rendszer parlamentáris rendszer, ott kell dönteni számos kérdésben. De nem a kormány dönt, hanem az Országgyűlés. Így az ügyészségi kérdések is a parlament alá tartoznak, nem a kormányzat alá. Nem úgy mint például Németországban, ahol a kormány utasíthatja az ügyészséget. Magyarország alkotmányos jogkörök szétosztásában különleges, jól működő.

A kormányzati cselekvőképességnek az elmúlt 15 évben az előnyeit élvezte. Ma nem a túlhatalom a veszély, hanem a gyengeség. A migrációt nem tudták megfékezni, a versenyképességet nem tudták fent tartani – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor elmondta: minden választás után a feszültség van. Ő adott is már át hatalmat, meg vett is már át. Azt is kezelték.

Még a kormánygyőzelem is feszültséggel jár

– mondta.

Nyitókép: Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldala

2025. október 04. 09:23
Imával eltűnt platina, agyregeneráció és démonűzés – így próbálja bizonyítani csodatevő képességeit Látó János, Juhá...
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Nagy István agrárminiszter élesen bírálta a Tisza Párt alelnökének kijelentéseit. Tarr Zoltán egy politikai rendezvé...
Maga Magyar Péter ismerte be, hogy adóemelésre készülnek – hívta fel a figyelmet az Ellenpont. A blog kiszúrt egy ta...
Magyarországon október 6-tól egy fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forint értékű hitel indul a vállalkozásoknak...
A Tisza Párt lelkes agitátoraként működik Látó János. Ő az az internetes prédikátor, aki – Kocsis Máté tegnapi közlé...
A Tisza egy röhej – állítja Menczer Tamás.
Az Alapjogokért Központ főigazgatója osztotta meg a felvételt.
„Forró ősz előtt állunk. A brüsszeliek vérszemet kaptak. Kész a háborús stratégiájuk: Ukrajnát be akarják nyomni az ...