Orbán Viktor azt mondta, bár most már nevetünk rajta, de az utóbbi 15 évet kifejezetten nehéz volt túlélni: "egyfelől az Egyesült Államok nehezedett ránk, másfelől Brüsszel tartott minket nyomás alatt (...) Most legalább az amerikaiak már nem taposnak a mellkasunkon, a brüsszeli nyomást kell csak megszüntetni".
Hangsúlyozta, hogy a nyugati liberális elit az amerikai adófizetők pénzét használta arra, hogy terjessze az ideológiáját szerte a világon. Magyarországon több mint 60 nem kormányzati szervezetet (NGO) támogatott, politikusokat, médiumokat pénzelt, "ami a szuverenitásunk és függetlenségünk elleni összeesküvés volt". Hozzátette: ugyanez történik Brüsszel részéről, ami még felháborítóbb, mert mi is hozzájárulunk az uniós költségvetéshez, és abból a pénzből támogatják az ellenségeinket. "Ez a globális liberális mélyállam, és most már látjuk, hogyan működött" - hangsúlyozta.
Magyarország soha nem akart kioktatni senkit arról, hogyan lehet jobb társadalmat építeni
Kifejtette, az amerikai demokratapártiak le akarták cserélni a szuverenitásukhoz ragaszkodó, saját magukért kiálló kormányokat. A nyugat-európai baloldal vezetői pedig tényleg meg vannak győződve arról, hogy ha beengedik a többségében muszlim vallású bevándorlókat a hagyományosan keresztény társadalmakba, akkor ennek az integrálási folyamatnak az eredménye egy jobb és boldogabb társadalom lesz. Úgy vélte, ettől a meggyőződéstől vezérelve szorgalmazta Soros György, hogy évente engedjenek be egymillió bevándorlót Európába. A magyar álláspont mindig is az volt, hogy ennek eldöntése nemzeti hatáskör maradjon, és Magyarország soha nem akart kioktatni senkit arról, hogyan lehet jobb társadalmat építeni - szögezte le.
Kulcsfontosságú fejlemény, hogy Donald Trump megváltoztatta a Nyugat politikai gondolkodásmódját például a migráció és a zöld megállapodás tekintetében is, hiszen utóbbi kapcsán ma már mindenki azt mondja, hogy a gazdasági versenyképesség az első, és a zöld kérdések csak ezután következhetnek - mutatott rá. A kereszténységről korábban azt mondták, középkori dolog, ma már elismerik, hogy tiszteletben kell tartani a vallási közösségeket; a családokkal kapcsolatban az volt a bevett nézet Nyugaton, hogy meghaladta az idő ezt az intézményt, és más felállásban kellene inkább az embereknek együtt élni, mára ez is megváltozott; az őrült genderpropagandáról ma már nyíltan kimondják, hogy nem helyes, az ukrajnai háború kapcsán pedig régen az volt a rossz, aki békét akart, és az volt a jó, aki a háborút támogatta, ma ez már pont fordítva van - sorolta.