Orbán Viktor a szakmunkás fiataloknak: Ha nem akarunk a nyakunkba milliószám ukrán munkásokat, akkor szavazni kell

Orbán Viktor a Szakma Sztár Fesztiválon elmondta, korábban, 2010-ben az volt a közmeggyőződés, hogy Magyarországon munkából nem lehet megélni, ezért milliószám éltek emberek segélyből, ügyeskedésből, a szabályok kijátszásából vagy kerestek állami állást. A jelenlevőknek a miniszterelnök azt mondta, büszkék lehetnek a szüleikre, hiszen nekik köszönhető, hogy a jelenlevők egy bizakodó ország diákjai és felnőttjei.

Az én koromban már jobban érdekli az embert, hogy lesz-e aki folytassa, amit ő elkezdett

kezdte beszédét Orbán Viktor miniszterelnök a Szakma Sztár Fesztiválon, majd hozzátette:

2010-ben, amikor nemzeti kormány alakult, Magyarország egy csődtömeg volt. Az volt a közmeggyőződés, hogy Magyarországon munkából nem lehet megélni, ezért milliószám éltek emberek segélyből, ügyeskedésből, a szabályok kijátszásából vagy kerestek állami állást

– mondta Orbán Viktor a Szakma Sztár Fesztiválon Budapesten.

A miniszterelnök szerint ilyen országnak nincs jövője, végelgyengülésre van ítélve, és előbb-utóbb dögrovásra jut. A kormányfő kifejtette, az ő nemzedékük ebbe nem akart beletörődni, ezért fordítottak egyet az ország sorsán.

A jelenlevőknek azt mondta, büszkék lehetnek a szüleikre, hiszen nekik köszönhető, hogy a jelenlevők egy bizakodó ország diákjai és felnőttjei.

A miniszterelnök közölte, a legkorszerűbb szakképzést fejlesztették ki hazánkban.

Ennek köszönhetjük a munkáshitelt, a 25 év alattiak adómentességét, hogy egy jó villanyszerelő egymilliót is megkereshet havonta, önök pedig még ennél is többet kereshetnek majd

– fogalmazott.

Hangsúlyozta, amikor évente eljön erre az eseményre, látja, hogy 

ha munka van, minden van, lesznek dolgozni akaró fiatalok is. A fiatalok nem akarnak kamu életet, a szüleik pénzén élni, hanem értékes tudást akarnak kihívással. Ezt érzem minden évben, és látom, hogy az ország jó kezekben lesz. Az országnak meg kell becsülni a tehetséges embereket, és Magyarország ilyen ország, ha kell, kemény, harcos, hősies. Kiáll magáért, nem bújik el, a Hunyadiak vére nem változik vízzé

– mondta a kormányfő.

Mint fogalmazott, gyors változások és fenyegető veszélyek között helyt kell állni.

Véres háború a szomszédban, vámháború, energiaszegénység, klímaváltozás, háborús készülődés a brüsszeli szalonokban. Nekünk megvan a forgatókönyvünk erre az időszakra. Épp szavazás zajlik Ukrajna csatlakozásáról, ami eldönti, milyen lesz a következő húsz évünk. Ha nem akarunk a nyakunkba migránsokat és vendégmunkásokat, döntsenek felelősségteljesen

hangsúlyozta Orbán Viktor, sok szerencsét kívánva a hallgatóságnak.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara együttműködésével megvalósuló esemény az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyek és a Szakma Kiváló Tanulója Versenyek utolsó állomása, amely számos programmal, szakma és szakmairány bemutatkozásával várja az érdeklődőket.

Korábban Varga-Bajusz Veronika a fesztiválról azt írta: a rendezvényen reflektorfénybe kerül a tehetség és a kitartás. A Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára elmondta: az esemény nemcsak egy verseny, hanem országos bemutatója annak, hogy mennyi tudás, elszántság és kreativitás rejlik a magyar fiatalokban.

Orbán Viktor tavaly a rendezvényen mondott beszédében kifejtette: szakmunkás nélkül nincs jövő. Mint fogalmazott, a magyar gazdaság gerincét a szakmunkások adják. Úgy vélekedett: ha a szellem és a szakmunka jól kapcsolódik össze, abból lesz a sikeres Magyarország.

Forrás: Magyar Nemzet

2025. április 28. 11:26
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
8 pontban gyűjtötte össze a Tisza Párt válságjeleit a Nézőpont Intézet.
Újabb fontos bejelentést tett az Otthon Start Programról Panyi Miklós államtitkár a kormány közösségi oldalán szomba...
A nemrég rabosított Zelcsényi Miklós készíti elő Magyar Péterék nagykanizsai kongresszusát – erről maga közölt egy f...
Brutális felvételek készültek arról, ahogy két muszlim férfi ütötte és rúgta a rendőröket egy manchesteri repülőtére...