Orbán Viktor: a Gyurcsány-korszakkal ellentétben a mostani kormány nem vett el egyetlen fillért sem a nyugdíjasoktól

A Gyurcsány-korszakban elvettek a nyugdíjasoktól egy havi nyugdíjat, a mostani kormány viszont a koronavírus-járvány és a háború ellenére sem vett el "egyetlen fillért sem" az idősektől - jelentette ki a miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor azt mondta, szeretné, ha az ország érezne némi büszkeséget amiatt, hogy háborús időkben is képesek vagyunk arra, hogy a nyugdíjasok biztonságát fenn tudjuk tartani.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány 2010-ben megállapodott a nyugdíjasokkal arról, hogy a nyugdíjak értékét megőrzi. A kormány emellett visszaépítette a 13. havi nyugdíjat is, amit elvettek a nyugdíjasoktól a Gyurcsány-korszakban - tette hozzá.

A kormányfő elmondta, a novemberi nyugdíjemelés beleépül a nyugdíjba, januártól úgy állapítják meg a nyugdíjemelést, hogy ezt a megemelt összeget veszik figyelembe.

"A magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz"

A magyaroknak az ukrajnai háborúval kapcsolatban nem igazuk van, hanem igazuk lesz - mondta Orbán Viktor. Kijelentette azt is: a Nyugat nem végezte el a józan mérlegelést a kérdésben.

A miniszterelnök hangsúlyozta: a konfliktust el kell szigetelni. A nyugati országok ugyanakkor globalizálni kívánják azt - mutatott rá.

Orbán Viktor kijelentette: egy háborúba akkor lehet beszállni, ha meg tudod mondani, mi a célod, és milyen eszközökkel fogsz élni. Ha nem így van, a politika a végén nem tud elszámolni az emberéletekkel - emelte ki.

"Brüsszel időnyerési célból kifogásokkal él"

Magyarország minden vállalást teljesített, de Brüsszel nem akarja ideadni a pénzt, "és kínban fogant, időnyerési célból föltett kifogásokkal él" - jelentette ki a miniszterelnök.

A kormányfő kifejtette: a brüsszeli bürokraták a lengyel választások eredményére várnak, "a brüsszeliek szeretnék megbuktatni a lengyel kormányt", és baloldali kormányt szeretnének Lengyelországban. Mindent meg is tesznek ennek érdekében, "nem tudjuk, hogy sikerrel járnak-e" - mondta.

Kiemelte: október közepén van a választás, és abban reménykednek Brüsszelben, hogy ha baloldali kormány jön, akkor Magyarország majd egyedül marad, és "könnyebben elbánnak velünk". De ha marad a konzervatív kormány Lengyelországban, akkor a két ország egymást mindig meg fogja védeni, és akkor viszont Brüsszelnek kell engednie - hangsúlyozta Orbán Viktor.

Orbán: a migráció rossz és veszélyes

A migráció rossz dolog, veszélyes dolog, bűnözéssel, terrorcselekményekkel, civilizációk, különböző életfelfogást valló embercsoportok közötti összeütközéssel jár - jelentette ki a miniszterelnök.

A kormányfő kiemelte: ez hosszú ideig lehetett hipotézis, de mióta a migráció "ilyen invázióvá vált" 2015 óta, és napi tapasztalatok, tények állnak rendelkezésre, "ez nem föltételezés, hanem tény". Bűnözés, erőszak, együttélési képtelenség, konfliktusok, amelyeket nem tudunk kezelni - sorolta.

Hangsúlyozta: Magyarország ezt el akarja kerülni, és különböző okokból - ezek között a magyar kormány bátorsága is szerepel - meg tudtuk védeni eddig magunkat a migrációval szemben. Ráadásul úgy, hogy e tekintetben a politikában nincs egység, a baloldal migrációpárti - jelentette ki.

Úgy fogalmazott, "ha meg akarod magad védeni a migrációval szemben, ne engedd be a migránsokat", vagyis "csak olyan embert engedj be a saját országod területére, aki kérelmet nyújtott be előzetesen, azt te elbíráltad, és pozitív választ adtál".

23 az infláció letörésének éve, 2024 a gazdasági növekedés visszaépítésének az éve lesz

 Az idei év az infláció letörésének, 2024 pedig a gazdasági növekedés visszaépítésének az éve lesz - hangsúlyozta a kormányfő.

Orbán Viktor azt mondta: a jegybanknak "beletörött a bicskája" az infláció elleni küzdelembe, de erről nem a jegybank tehet, mert "neki csak bicskája van, az infláció meg fává nőtt".

Ide fejsze kell, az pedig a kormánynál van, ezért át kellett venni az infláció elleni küzdelem feladatát - fogalmazott.

Hozzátette: a kormánynak sikerülni fog elérni azt a célját, hogy 2023 legyen az infláció letörésének az éve, hiszen 10 százalék alatt lesz az infláció az év végén.
A kormányfő értékelése szerint eközben megkezdődött a bérek emelkedésének folyamata, szeptemberben már biztosan jobban nőttek a bérek, mint az árak, és a harmadik, illetve a negyedik negyedévben a gazdasági növekedés is pozitív tartományban lesz.

Hangsúlyozta: megvan a remény arra, hogy 2024 a gazdasági növekedés visszaépítésének az éve lesz.

2023. szeptember 29. 08:29
Erősen kompromittáló videó készült egy iskola igazgatónőjéről, követelik a felelősségre vonását
Villámgyorsan terjed a felvétel az interneten.
Index: erre a 30 termékre is árrésstopot vezetnek be
Az Index birtokába jutott egy kormányzati táblázat arról, hogy melyik az a 30 termékkategória, amelyek esetében új á...
Megmérgezhették Gáspár Győző lányát, kórházba került Evelin
Az italába tehettek valamit.
Orbán Viktor Ursula von der Leyen bejelentéséről: Botrány!
Ukrajna pénzt és fegyvert kap, az európai adófizetők pedig a számlát.
Szijjártó Péter drámai támadásról beszélt
Brüsszel új energiapolitikai javaslata komoly vitát váltott ki Budapesten. Szijjártó Péter szerint a tervezet súlyos...
Nem térek magamhoz!
Egyikük hajnalban edz, a másik délig alszik, kávé, telefongörgetés, rohanás, kíváncsiak voltunk, hogy hogyan indul a...
family
Küszöbön a robotlázadás?
Sokkoló videó készült arról, ahogy emberekre támad egy robot, a felvételek pedig nyilván futótűzként terjedtek... Ép...
family
Babát várok! De pont most?
Valami biztos van a Nagy Duett falai között, máskülönben hogy lehet az, hogy Liptai Klaudia, Péter-Szabó Szilvia, Tá...
family
Tények teljes adás, 2025. május 8., csütörtök
TRAGÉDIA - Kombájnnal ütközött egy kocsi Kőröstetétlennél, két férfi meghalt, egy harmadik pedig életveszélyesen meg...
Darth Vader-hez hasonlítottak egy nőt, bár ne tették volna
Elege lett és perelt.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.