Orbán Balázs: a nyugati politikai rendszer teljes átalakítására van szükség

Azok az erők fognak erősödni az elkövetkező időszakban, akik azt mondják, nem "toldozgatni-foltozgatni" kell a dolgokon, hanem a nyugati politikai rendszer teljes átalakítására van szükség, mert elveszítjük a versenyt a többiekkel szemben - mondta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója csütörtökön Tusnádfürdőn.

Orbán Balázs "A hogy áll a globalista-szuverenista küzdelem?" címmel rendezett beszélgetésen elmondta: hosszú távon azok a politikai erők élnek túl és erősödnek meg Nyugat-Európában, akik ezt képviselik. Amit Európa vezetése művel a bürokraták irányításával az nem mehet tovább, ezt le kell váltani, el kell zavarni - rögzítette.

Magyarországon a kormánypártok azért tudnak sikeresek lenni, mert ezt a változást képviselik. A politikai ellenfeleik ajánlata ezzel szemben az, hogy csatlakozzanak az aktuális politikai mainstreamhez, mert akkor fognak jobban élni, de ez nincs így - fejtette ki, hozzátéve: most az az ajánlat Brüsszel részéről, hogy "fogadd el, vannak fontosabb dolgok, mint te" - tájékoztat az MTI.

Azok az országok lesznek sikeresek, akik ezt nem fogadják el és a saját útjukat keresik és vallják, meg fogják találni azt az utat, azt az ösvényt, amiben lehet békében, biztonságban és hosszú évtizedekig tartó gazdasági fejlődésben élni - hangsúlyozta.

Orbán Balázs kijelentette: a neoliberális világrendnek leáldozott és nem azért, mert a szimbólumok erősebbek voltak a másik oldalon, hanem azért, mert nem tud kézzel fogható eredmény produkálni.

Amely nemzetek sodródnak ebben a helyzetben és egyfajta követő üzemmódban vannak, külső referenciapontot keresnek, meg fognak gyengülni - vélte, és az jósolta, hogy az erős-gyenge nemzetek rangsora radikálisan megfog változni.

Rámutatott: Magyarország nem a világ legerősebb országa, de van annyi képességünk, hogy kimondjuk, a politikát nálunk nem lehet megvásárolni.

A globalisták azt gondolják, hogy a nemzethez való tartozás meghaladott konstrukció, sőt sosem volt valódi konstrukció. Ahogy fejlődik a technológia, a globalisták egy olyan embertípus előretörésében reménykednek, akiben nincs meg a valahova való tartozás élménye, és csak a korlátlan individualista szabadság érdekli - fejtette ki.

Fotó: Orbán Balázs hivatalos Facebook-oldala

Ezzel szemben a szuverenisták azt vallják, hogy van modernizáció, technológiai fejlődés, de a közösségi identitás elemeit nem eltörölni kell, hanem erősíteni és a nemzetközi együttműködéseket is ezek mentén kell megvalósítani.

A következő évtizedek globális világrendszerbeli átalakulása sokkal jelentősebb, mint az elmúlt évszázadokban. Azt prognosztizálta, hogy az elkövetkező évtizedek "iszonyatosan rázósak" lesznek. Az a kérdés, hogy a világrendszerváltás és hatalmi átrendeződés hogyan megy végbe, le tud-e futni katonai konfliktus nélkül vagy megreccsen-e a nemzetközi kereskedelem. A dolgok alakulhatnak nagyon-nagyon rosszul is - vélte.

Azok a közösségek lesznek sikeresek, akik meg tudják védeni magukat, összetartanak, képesek lesznek egy irányba mozdulni és ha "beüt a ménkű", akkor reakcióképességük van.

Ha individualizálódik a társadalom, nincs összetartozástudat, akkor sokkal nehezebb meggyőzni az embereket az összefogás fontosságáról - jegyezte meg.

A politikai igazgató a katolikus egyházat az egyetlen, nyugati világon belüli sikeres nemezetek felett közvetítő közegként jellemezte. Az európai együttműködés ma azért nem működik, mert hiányoznak a keresztény alapok, és ez napi szintű működési zavarokat okoz - húzta alá Orbán Balázs, aki kiemelte: a mai európai politikában a szolidaritás, az egymásért való kiállás hiányzik és mindez azért van így, mert nincsenek keresztény alapok, amelyek ennek kulturális talapzatát adnák.

Azt mondta azért is optimista a 2026-os választások kapcsán, mert napnál is világosabb, miről fog szólni: Brüsszel egy engedelmes kormányt akar Magyarországon. Nem minden tökéletes ebben az országban, de az, hogy a magyarok kormányát Brüsszelből jelöljék ki, azt nem veszi be a magyar gyomor - fogalmazott.

2025. július 24. 15:53
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
Egy hét alatt több mint 5000 első lakásvásárló igényelt kedvezményes hitelt az Otthon Start program keretében. Ezt m...
Meggyilkolták Charlie Kirk-öt, Donald Trump közeli szövetségesét, miközben egy egyetemi rendezvényen tartott beszéde...
Robogóval akart betörni az ügyészség épületébe egy nő Budapesten, a megdöbbentő esetről videó is készült. Egy bizton...
Menet közben mobilozott egy villamosvezető Budapesten, a férfi szinte egész idő alatt a telefonját nyomkodta és alig...