Ököllel ütötte, majd rugdosta a buszsofőrt egy miskolci őrjöngő

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntette miatt nem jogerősen 2 év 10 hónap szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte a Miskolci Járásbíróság azt a férfit, aki egy buszsofőrt bántalmazott - közölte kedden a Miskolci Törvényszék az MTI-vel.

Majoros Tünde sajtószóvivő azt írta, a bíróság által megállapított tényállás szerint a férfi 2023 júliusában Miskolcon, a Búza téri autóbuszállomáson egy busz sofőrjét durva hangnemben szidalmazni és fenyegetni kezdte, majd a jármű lépcsőjén álló sértettet lerántotta, és több alkalommal ököllel arcon ütötte. A közfeladatot ellátó buszsofőr az ütések következtében a földre került, ahol a vádlott többször hátba is rúgta. A sértett nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett el.

Az ítéletnél súlyosító körülményként értékelték a testi sértéses cselekmények megnövekedett számát, az elkövetés módját, tekintve, hogy a vádlott önmagából kivetkőzve, kitartóan bántalmazta a sértettet, valamint azt, hogy a terhelt a bűncselekményt büntetőeljárás hatálya alatt követte el. Enyhítő körülmény volt a vádlott büntetlen előélete mellett az, hogy kiskorú gyermek eltartására köteles, valamint az elkövetés óta csaknem eltelt két év.

MTI/A címlapfotó illusztráció (Volan)

2025. június 24. 19:01
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
AZ ÖRDÖG ÜGYVÉDJE - A gyilkosok a védőszentjüknek hívják. Lichy József a tárgyalóterem karmestere, aki szavakkal vív...
family
TRAGÉDIA - Tragédia Taksonynál, az esküvőjükről hazafelé szenvedett frontális balesetet egy friss házaspár. Az autót...
A miniszterelnök a világbajnoki győzelemhez gratulált Kopasz Bálintnak, Kiss Péter Pálnak és kenu négyesünknek, Koll...
Sokan úgy érzik 50 felett a fogyás lehetetlen küldetés. A mérleg nyelve nem mozdul, pedig a futópad már izzik a lábu...
family
Elviselhetetlen a bűz Mezőfalván – a lakók már több mint egy éve szenvednek, és választ követelnek, hogy meddig kell...
family