Óbudai korrupció: börtönben a kerület vezetése, a lakók szerint le kellene mondaniuk, de Kiss és Czeglédy hallgat

December közepéig börtönben marad Kiss László, akinek a fogva tartásának meghosszabbítását kezdeményezte a nyomozó ügyészség. Az óbudai korrupciós botrány tovább gyűrűzik: a dékás polgármester és szintén rács mögött lévő alpolgármestere, Czeglédy Gergő nem mond le, a kerületi ügyek pedig állnak - írta szombaton a Metropol.

Úgy tűnik, idén már biztos vezető nélkül marad Óbuda, a korrupciógyanúval vádolt dékás Kiss László továbbra is a hűvösön marad az óbudai korrupciós botrány miatt. Miután a polgármester nem mondott le és Karácsony Gergely főpolgármester, valamint Gyurcsány Ferenc sem kérte lemondását, Óbuda továbbra is vezető nélkül marad, ráadásul az alpolgármester Czeglédy Gergő szintén "a hatóság vendégszeretetét élvezi" a rácsok mögött... Ennek kárát a lakosság érzi, hiszen alig-alig működik az önkormányzat.

Valami nagyon nem stimmelhet Kiss László dékás politikus háza táján, ugyanis korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen indult büntetőügyben az ügyészség indítványozta letartóztatásának három hónappal, 2024. december 16-ig történő meghosszabbítását. Kisst még augusztus 14-én vették őrizetbe, majd a bíróság két nappal később elrendelte a letartóztatását. Őt és alpolgármesterét, a júniusban őrizetbe vett Czeglédy-t nem kevesebbel, mint minősített vesztegetéssel gyanúsítják. Mint ahogy a lap megírta, az óbudai lakosság szerint, "a börtönből nem lehet a kerületet irányítani", többen demonstráltak is amiatt, hogy mondjon le Kiss és Czeglédy és legyen új választás. Kiss azonban nem mondott le, ahogyan alpolgármestere sem. A kerület pedig döcög.

Fotó: Facebook - Az óbudai korrupció miatt indult hatósági nyomozásnak egy terhelő vallomás adott lendületet, azóta pedig 16 gyanúsítottja lett az ügynek, közöttük Kiss és Czeglédy

Óbudai korrupció: Kiss László a gyanú szerint így bizniszelt

A Kiss László polgármesterrel közölt megalapozott gyanú szerint 2019. októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak majd az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni. Hogy a vesztegetési pénz eredetét és felhasználási céljait leplezzék, az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A színlelt szerződésekben írt szolgáltatást, termékbeszerzést valójában nem a szerződő cégek, hanem más gazdasági társaságok teljesítették, a szerződésben vállalt árnál olcsóbban. Esetenként a vállalt munkát az önkormányzat alkalmazottai végezték el.

A polgármestert vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a főügyészség.

Volt, amiről Czeglédy is beszélt

Korábban már kiderült, hogy a hatóságot nagy mértékben segítette egy titokzatos informátor, aki önmagára és a III. kerületi bűnügy több szereplőjére, köztük Kiss László polgármesterre is terhelő vallomást tett még 2021 decemberében. Többek között azt is elmondta, hogy Kiss Lászlót „főnöknek” nevezték az ügy szereplői, akik azt is hozzátették, hogy a polgármesternek „megy a pénz”.

Sok érdekes dologra fény derült Czeglédy Gergő letartóztatott óbudai alpolgármester Magyar Nemzet által megismert vallomásából is. Például, hogy személyesen ismeri a korrupciós botrány több érintettjét, de szóba került a Kiss Lászlót elsőként lebuktató titokzatos feljelentő, valamint egy bizalmas találkozó is, amit a baloldal fontos háttérembere hozott össze. Az érintettek nagy része Karácsony Gergely politikai szövetségese.

Fotó: Metropol

Ez derült ki eddig a Magyar Nemzet cikksorozatából:

  • Az óbudai korrupciós botrányról Anonymous három évvel ezelőtt kiszivárogtatott információi alapján szerzett tudomást a közvélemény, többek között nyilvánosságra került egy olyan felvétel, amin az ügy szereplői korrupciós pénzt számolnak.
  • Az álarcos alak beszélt a baloldal fontos háttéremberéről, valamint egy olyan ügyvédről is, aki jó kapcsolatokat ápol Kiss László óbudai polgármesterrel, akinek felesége egy darabig üzlettársa is volt a jogásznak.
  • 2021 decemberében egy titokzatos bűntárs jelentkezett a nyomozó hatóságnál, aki nagy lendületet adott az eljárásnak, hiszen feltárta a III. kerületi korrupciós hálózatot, annak szereplőit. Mindennek bizonyítására a férfi kép- és hangfelvételeket is átadott az ügyészségnek.
  • A férfi önmagára is terhelő vallomást tett, valamint elárulta, hogy tudomása szerint Kiss Lászlónak is visszaosztanak a fiktív és túlárazott megrendelések után. Mindez még nem volt elegendő a polgármester meggyanúsításához, kellett hozzá egy közeli bizalmasának terhelő vallomása, aki egyezséget kötött az ügyészséggel.
  • Az informátor vallomásában részletesen beszél az óbudai pénzszivattyúról, a pénzek átadásáról. Elmondta azt is, hogy az ügy néhány szereplője „főnöknek” nevezte Kisst, akinek „megy a pénz”.
  • Kiderült az is, hogy Anonymous is azokból a felvételekből hozott nyilvánosságra részleteket, amiket a feljelentő a hatóság rendelkezésére bocsátott. Ezeken a felvételeken drogból származó pénzekre is utalnak, valamint több kerületet is érintő stiklik is elhangzanak.
  • A nyomozati iratokban megtalálható a korrupciós pénzek átadásáról készült felvétel is, amin, hangsúlyozza a Magyar Nemzet, a polgármester nem szerepel, hiszen itt az alacsonyabb szinten lévő szereplők számoltak el egymással.
  • Az eljárásnak jelenleg tizenhat gyanúsítottja van, köztük Kiss László óbudai polgármester és Czeglédy Gergő alpolgármester.
  • Czeglédy a nyomozási bíró előtt részletes vallomást tett és mindent tagad, de annyit elismert, hogy az ügy több szereplőjét is ismeri.

A korrupciós ügyet Anonymous robbantotta ki 

Az maszkos alak 2021-ben tette közzé a többi között azt a rejtett kamerás felvételt, amin látható, hogy vélhetően korrupciós pénzeket számolnak egy autóban. A felvételeken látható, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos tájékoztatása szerint, az óbudai önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó. Az ügyben nyomozás indult, a gyanúsítások túlárazott és fiktív szerződésekről, százmilliós kenőpénzek visszaosztásáról szólnak. 

Anonymous korrupcióról szóló videóját itt nézheti meg:

2024. szeptember 14. 10:22
Floridában további halálos áldozatokat találtak a Milton hurrikán után
Floridában a kutató-mentő egységek folytatták a Milton hurrikán által érintett területek átkutatását, péntekig legke...
Magyar Márton hallgat a testvérével közös, gyanús ügyeikről - Videó
Havi 750 ezer forintért végzett kommunikációs tanácsadói feladatokat a Volánbusznál Magyar Péter öccse, ugyanabban a...
Szentkirályi Alexandra: cselekedni kell a hajléktalanság ügyében
A budapestiek és az utcán élő emberek is szenvednek a hajléktalanságtól, az egész fővárosban cselekvésre van szükség...
Újabb baloldali megbízást teljesít? Itt van Závecz Tibor legújabb abszurd mérése
Meglehetősen bizarr közvélemény-kutatást közölt a jelenlegi politikai erőviszonyokról a Závecz Research. Závecz Tibo...
Többen meghaltak a brazíliai Sao Paulo államot sújtó heves viharban
Legalább hét ember vesztette életét helyi idő szerint péntek este a brazíliai Sao Paulo államban az ország délkeleti...
Kivonták, de nekik lehet!
Kong a harang és mégis futnak a lovak. Bár az öttusa kivonta az állatokat a sportágból, mégis vannak, akiknek megeng...
Elképesztő átalakulások
Már csak hatan voltak versenyben az ország legsokoldalúbb előadója címért szombat este a Sztárban Sztár All Stars él...
Tények teljes adás, 2024. október 14., hétfő
MEGRÁZÓ - Egy nőt akart megvédeni, ezért ölték meg a miskolci 16 éves tinit. Megrázó interjút adott a megölt fiú éde...
Börtönbe megy egész Hollywood?
Nagyon durva botrány van kibontakozóban Amerikában, aminek az egyik főszereplője a világhírű rapper, P. Diddy. Ha cs...
Micsoda finálé!
"Az győz, aki jobban akar!" Ez volt a mondata Krausz Gábornak és Sáfrány Emeséék úgy tűnik, jobban akarták ezt a sik...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.