Novák Katalin: az iskolát a diák, a pedagógus és a szülő egysége alkotja

Az iskolában három dolog egységére van szükség, a diák, a pedagógus és a szülő egységére - mondta Novák Katalin köztársasági elnök szombaton a Tudományos Diákkörök XXIII. Kárpát-medencei Konferenciájának záróünnepségén, díjátadóján Gödöllőn.

Kifejtette: szükség van a tanárra, aki a diákra figyel, őt helyezi középpontba, a diák hosszú távú érdekeiért dolgozik. Szükség van olyan diákokra, akik a tehetségüket szorgalommal egészítik ki, valamint olyan szülőkre, akik ott vannak gyermekeik és a pedagógusok mellett. Ezt a hármas köteléket nem szabad megbontani sem érdekérvényesítéssel, sem nem megfelelő szabályozással - hangsúlyozta.

A köztársasági elnök kiemelte, hogy a mesterséges intelligencia korában az a jó iskola, amely egyszerre őrzi a régi, nemzeti, hagyományos kulturális értékeket és használja az újat, a technológiát, modern ismereteket, módszereket. Az a jó iskola, amely progresszíven oktat és konzervatívan nevel egyszerre. Ilyen iskolákra van szükségünk Magyarországon is - mutatott rá.

Felhívta a figyelmet a Stipendium Peregrinum ösztöndíjra, amellyel a felsőoktatásban résztvevő tehetséges hallgatóknak nyílik lehetőségük külföldön tanulni a világ legjobb egyetemein.

Mint mondta, akkor is jó magyarok tudunk maradni, ha a világot járjuk, ha a világ más részein is szerzünk tapasztalatokat, ott is bővítjük tudásunkat. Más érzés a Kárpát-medence gazdagságára rácsodálkozni visszatérve a világ más részeiről - mutatott rá.


Elmondta, hogy jelenleg az ösztöndíj A-komponensére van lehetőség pályázni, amely többek között a felvételi folyamatokhoz, nyelvvizsgához, utazási költségekhez nyújthat segítséget.

A köztársasági elnök szólt arról is, hogy milyen fontos dolog kérdezni, válaszokat keresni és találni. Mint mondta, kérdezni nehéz, s ha valaki mer kérdezni, az már önmagában is bátorságra vall, de az is nagy dolog, ha valaki meghallja és meghallgatja a válaszokat.

MTI/Fotók: MTI/Bruzák Noémi

2023. április 01. 16:51
Az Európai Unió elhatározta, hogy háborúba megy, ez rossz Magyarországnak és rossz az EU-nak is - mondta Orbán Vikto...
A halál körülbelül 1–2 évvel ezelőtt következhetett be.
Tarr Zoltán a Tisza Párt alelnöke megint elszólta magát: a Tisza Párt kíméletlen megszorításokra készül.
Bántotta őket és drogozott is kicsit előtt.
A Tisza körül sorra bukkannak fel a testükkel pénzt kereső nők. A Magyar Péter által kitüntetett tiszás pornósztár, ...
Az iskola- és kórházbezárások után újabb botrányos kijelentést tett Tarr Zoltán, a Tisza Párt politikusa, aki a magy...
Erika szerint erős a mezőny, garantáltan nagy meglepetésesekkel fog szolgálni a Megasztár idei évada.
A nő lelőtte, megkéselte alvó gyermekét, majd magával is végezni akart.
A bukott vezérkari főnök elmondta, a puding próbája az evés, a katonáé pedig az, miként áll helyt a harchelyzetben.