Novák Katalin: A nemzet ereje abban áll, ha hű marad lelki-szellemi és tárgyi örökségéhez

A nemzet ereje abban áll, ha hű marad lelki-szellemi és tárgyi örökségéhez - mondta a köztársasági elnök a Nyíregyházi Görögkatolikus Múzeum átadásán.

Kétnapos Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei látogatásának második napján Novák Katalin arról beszélt, hogy a görögkatolikusok azért is fontosak nekünk, magyaroknak, mert a keleti világosságot hozzák el a nyugati keresztény kultúrába. Az államfő hozzátette, alapvető magyar, "génjeinkben lévő" tapasztalat, hogy Kelet és Nyugat nem létezhet egymás nélkül, ez a kettős meghatározottság ugyan mindig ott volt a magyar költők, írók és művészek tudatában, de kevesek számára volt olyan világos és érthető, mint a görögkatolikusoknak.

Velük, kulturálisan, a keleti kereszténység érkezik meg a nyugati kereszténységbe, ebből a találkozásból pedig nemcsak a békés egymás mellett élés, hanem a keresztény hit és kultúra gazdagodása következik - fogalmazott az államfő.
A köztársasági elnök beszédében leszögezte, a nemzet ereje elsősorban abban áll, ha hű marad lelki, szellemi és tárgyi örökségéhez, és mivel a magyar államiság egyidős a magyar kereszténységgel, értékeink csak ebben a keretben, a "nemzeti és keresztény gondolat egymásra hatásában" értelmezhetők.


"A kereszténység volt az az igazodási pont, amely megőrizte hazánkat a történelem útvesztőiben, egyházaink azok az intézmények, amelyek menedéket jelentettek és reményt adtak a legnehezebb időkben is, amelyek példaképeket és vezetőket adtak akkor is, amikor erre az állam nem, vagy nem az egész országban volt képes"
- hangoztatta Novák Katalin. Kifejtette, ma a világ alapvető értékei ugyanolyan jelentőségűek, mint bármikor, hiába akarják sokan elhitetni ennek az ellenkezőjét, próbálják a közösség legkisebb, legbensőségesebb és legerősebb magját, a családot egyre hangosabban átértelmezni, ezt a modellt meghaladottnak kikiáltani, vagy a hit gyakorlását nemkívánatosnak minősíteni.

"Az értékeink ugyanazok, mint kétezer, ezer vagy száz éve, és ebből nem engedünk, nem is engedhetünk" - egyértelműsítette az államfő. Novák Katalin az eseményen hangsúlyozta, Magyarországon éppen ezért szükség van az egyházakra, hogy lelki támaszt adjanak, tanítsanak, neveljenek, ápoljanak és gyógyítsanak. Ennek a munkának tevékeny résztvevője az a görögkatolikusság, amely az elmúlt években megerősítette szervezeti felépítését, megbízható munkát végez a köz érdekében, kiemelkedő segítséget nyújt az ukrajnai háború elől menekülőknek, valamint partnere a magyar kormánynak - tette hozzá. Arról is beszélt, az egyházak fontos "világítótornyok" a modern világ viharaiban, több évezredes tapasztalattal és tudással rendelkeznek, ezzel pedig hitet, az értékekért történő bátor kiállást, reményt és jövőt adnak az emberiségnek.


Ma Európában és a világon sok helyen közömbösséget lehet tapasztalni a keresztény értékkekkel szemben, egyre többen fordulnak el az egyházaktól, Magyarország azonban megerősíti és megbecsüli egyházait, épít arra a biztos alapra, amit a nemzet számára nyújtanak - mondta Novák Katalin, megköszönve a magyarországi egyházak által végzett munkát.

Kiemelte, az elmúlt tíz évben háromezer templom újult meg és kétszáz új imaház épült a Kárpát-medencében, 2010 óta több mint duplájára, 241 ezerre emelkedett az egyházi iskolákban tanulók száma, hittanoktatásban pedig 2022-ben 327 ezer gyermek vett részt. A múzeumról szólva elmondta, régi hiányt pótol a nemzet kulturális életében, egyidejű találkozási és tájékozódási pontja lesz a görögkatolikus múltnak és jövőnek. Az ünnepségen Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita áldotta meg és szentelte fel a muzeális gyűjtemény épületét.


Beszédében az egyházi vezető úgy fogalmazott, azzal dicsérhetjük az ősöket, ha hűségesen átvesszük, hitelesen megéljük és érthető módon - a saját hitvilággal gazdagítva - továbbadjuk ezt a kincstárat utódainknak. Seszták István, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érseki hivatalának irodaigazgatója a beruházásról szólva elmondta, a mintegy kétezer négyzetméter alapterületű, tematikus múzeum felépítéséhez, illetve az épületben megvalósított főiskolai férőhelybővítéséhez szükséges, csaknem kétmilliárd forintos forrást a magyar kormány és más támogatók biztosították.

Az épületben a kiállítótermek mellett festőrestaurátor-műhely, raktárak és közösségi terek kaptak helyet. A négyszintes kiállítótér emeletein a görögkatolikus egyháztörténeti és egyházművészeti örökség állandó kiállítása lesz látható, földszintjén pedig időszaki kiállításokat és művészeti kulturális eseményeket rendeznek - közölte az MTI.

Képek forrása: MTI/Czeglédi Zsolt

2023. április 13. 16:12
Ledobta kutyáját a negyedik emeletről, 20 métert zuhant az öleb
A házikedvenc nem élte túl a zuhanást.
Húscafatok lepték el az autópályát, le kellett zárni a külső sávot - videóval
Horrorfilmben is megállta volna a helyét a sztráda látványa.
Könyv készül Jákob Zoltán életéből, titkokat árul el a Nagy Ő
Magyarország egyik leggazdagabb embere hamarosan az ország szeme láttára kezd párkeresésbe a Nagy Ő című reality ker...
Nem lehet halottá nyilvánítani Suhajda Szilárdot
A hegymászó holtteste nem került elő.
Kisgyerekeket késeltek meg egy játszótéren, videón a szíriai támadó
Három gyerek életveszélyes állapotban van.
Barátnők, de irigyek egymásra
Visszavonulása óta először állt kamerák elé Tóth Andi. Őszintén beszélt a róla szóló pletykákról és botrányokról. El...
"Az egész életemet elmosta a víz"
Megbénult a közlekedés, leálltak a villamosok, brutális vihar csapott le Budapestre. Mindent elöntött az árvíz, sárl...
Járvány és éhínség jöhet
Újabb robbantás Ukrajnában. A világ legnagyobb ammóniavezetékét érte támadás, felrobbantották, súlyos katasztrófa le...
A rajongóktól kér segítséget a Korda házaspár
Korda György és Balázs Klári nem bírták tovább, a közvéleményhez fordultak.
Fülledt idő
Időjárás-jelentés, 2023. június 8., csütörtök
A fantasztikusan versenyző Takács Boglárka tovább javította a 100 méter magyar csúcsát
A HírTV oda jutott el ahová tévéstáb még soha
2500 eurót is elkérhetnek az új Samsung csúcsmonitorért
Szinte biztos volt, hogy Suhajda Szilárd nem éli túl a mászását
Gyilkos cápatámadás volt a magyarok kedvenc üdülőhelyén – videó