Nézőpont: Ötből négy magyar készül ajándékkal karácsonyra

A magyarok 79 százaléka idén is ajándékozással készül karácsony ünnepére - derül ki a Nézőpint Intézet telefonos közvélemény-kutatásából, amelynek eredményét hétfőn juttatták el az MTI-hez.

Az ajándékokat elsősorban megtakarításból és jövedelemből vásárolják, a hitelből való költekezésre szinte senki nem készül a magyar társadalom karácsonyi fogyasztási szokásait vizsgáló felmérés alapján.

Az ajándékozók 52 százaléka 10 és 50 ezer forint közötti összeget költ a meglepetésekre. A válaszadók 20 százaléka jelezte, hogy idén nem vesz ajándékot.

Kortól, nemtől és lakhelytől függetlenül szinte hasonló az ajándékozási kedv. Kivételt jelentenek a 60 év felettiek, akik körében az ajándékozási kedv már csupán 68 százalékos.

Azoknak, akik készülnek ajándékot venni, 52 százaléka 10 és 50 ezer forint között költ erre az alkalomra. Egyötödük, 21 százalékuk ennél is többet, 50 és 100 ezer forint közötti összeget, a társadalom 11 százaléka pedig 10 ezer forintnál kevesebbet tervez költeni. A megkérdezettek 11 százaléka 100 ezer forintnál is többet szán ajándékvásárlásra - sorolták.

 

Jelentős eltérés a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében tapasztalható, akiknek 26 százaléka költ 50 és 100 ezer forint közötti, 17 százalékuk pedig 100 ezer forint feletti összeget - fűzték hozzá.

A magyarok 40 százaléka megtakarításait is felhasználja a karácsonyi vásárlás során, többségük, 58 százalékuk azonban csak aktuális jövedelméből tervezi az ünnepi költekezést.

Mindössze a magyarok 1 százaléka jelezte, hogy ünnepi kiadásait hitelből tervezi finanszírozni - derül ki a kutatásból.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása december 4-6. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint.

Forrás: MTI

2023. december 18. 12:32
Éjszaka közepén készült fotó a közismert magyar képernyősről, önmagukért beszélnek a látottak
Félreérthetetlen helyzetben készült róla kép.
Egymásba csapódott egy távolsági busz és egy teherautó, letaglózó helyszíni videók érkeztek
A busz teljesen kiégett.
Óriási detonáció volt egy lakótelepi társasház mellett, robbanószer maradványaira bukkantak
Betörtek az ablakok.
Cukiságbomba a Mokkában: Mészáros Árpád Zsolt legkisebb fiával érkezett a stúdióba
Nagyon eleven a kis Ámor.
Programajánló az egész családnak, a legkisebbtől a nagyszülőkig mindenki élvezni fogja
Érdemes felvenni a bakancslistára.
Lopás közben érte a halál egy tolvajt, már csak a holttestét találták meg
Nem mindennapi esetre derült fény.
Afgán menedékkérő hajtott a tömegbe
Legalább 28-an megsérültek - ketten életveszélyesen - azután, hogy nagy sebességgel a tömegbe hajtott egy afgán férf...
Dopeman: leszámoltam a múltammal!
Buddhista lett, egyetemet végzett, sőt ma már második diplomát is akar... Főz, sportol, önismeretet tanul és közben ...
family
Drágám, most lefogyok!
Úgy házasodtak össze, hogy előtte egyetlen napot sem éltek együtt. Az esküvő után jött csak a feketeleves. Nádas Gyö...
family
Meghúzom a határaimat!
Béres Alexandra féltve őrzi a magánéletét, főleg azt nem akarja, hogy a gyerekei őmiatta kerüljenek reflektorfénybe....
family

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.