Az intézet honlapján is elérhető közleményből kiderül, hogy miközben a magyar kormánypártokat a szavazók 44,82 százaléka támogatta a június 9-i európai parlamenti (EP) választáson, addig az Európai Tanácsban legnagyobb szavazati súllyal rendelkező Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök csupán 13,9, illetve 14,6 százalékos eredményt ért el. Szintén jelzésértékű az Európai Tanácsban, hogy a nagy tagállamok vezetői közül Pedro Sánchez spanyol kormányfő (30,18 százalék) sem tudta megnyerni hazájában az EP-választást, míg Giorgia Meloni kormánypártja a ciklus közepe felé közeledve is (28,76 százalék) képes volt győzelmet aratni - ismertették.
Azt írták, az EP-választások után első alkalommal ül össze az Európai Tanács, melynek informális megbeszélésen arról egyeztetnek, hogy kiket jelöljenek az Európai Unió vezető pozícióiba.
A döntéseket formálisan nagyjából két hét múlva, "megerősített minősített többséggel" kell meghozni, amelyet 8 tagállam, vagy az európai népesség 35 százalékát képviselő kormány- és államfők akadályozhatnak meg - tették hozzá.
Mivel a személyi kérdésekről az országvezetők, s nem az egyes tagállamok polgárai döntenek, a Nézőpont Intézet arra volt kíváncsi, hogy az egyes kormány- és államfők pártjai mekkora támogatást kaptak az európai parlamenti választáson, mekkora a legitimitásuk a soron következő fontos döntésekhez.