Németh Szilárd: A rezsicsökkentésnek köszönhetően továbbra is magyar családok fizetik a legalacsonyabb energiaárakat Európában

A rezsicsökkentésnek köszönhetően továbbra is magyar családok fizetik a legalacsonyabb energiaárakat Európában – jelentette ki Németh Szilárd kormánybiztos hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

A kormány háborús időkben is fenntartja a rezsicsökkentést és sikerrel védték meg a magyar családokat Brüsszel háborúpárti és elhibázott szankciós politikájával szemben. Vagyis továbbra is Magyarországon a legolcsóbb a lakossági energia, a háztartási áram és gáz ára egész Európában – közölte a rezsivédelemért felelős politikus.

Amíg Berlinben kilowattóránként és átlagban, idén júliusban 39,29 eurócentet fizettek a háztartások az áramért, addig Budapesten 9,45 eurocentet. A gázért a stockholmiak fizetik a legtöbbet, átlagosan 32,53 eurócentet kilowattóránként, miközben Budapesten ugyanez átlagosan csupán 9,45 eurócentebe kerül – tette hozzá.

A fideszes politikus emlékeztetett arra, hogy két évvel ezelőtt, 2022 augusztus elsején voltak kénytelenek új intézkedéseket bevezetni, mert erre az időszakra már az elhibázott brüsszeli szankciós politika miatt az egekbe szöktek az energiaárak.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Akkor úgy döntöttek, hogy a rezsicsökkentést mindenképpen fenntartják az átlagfogyasztás mértékéig, továbbá arról is döntöttek, hogy a távhő szolgáltatás ára nem változhat. Ugyanakkor létrehozták a rezsivédelmi alapot és meghatározták a rezsivédett árakat, az átlagfogyasztás felett pedig bevezették a háztartási piaci árat. Utóbbi árak sem közelítették meg az akkori valódi piaci árat, ami a gáz esetében közel a duplája az áram esetében pedig több mint a háromszoros volt.

Ennek köszönhetően „a legkeményebb időkben”, az áram és gázszámlán havonta és átlagosan 181 ezer forintot tudtak megspórolni a háztartások – emelte ki.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal legfrissebb vizsgálatából az is kiderül, hogy Európában egy kétkeresős Budapesti háztartásnál csupán Luxemburgban fizeti jövedelmének kisebb hányadát egy család az a gázért és az áramért – fűzte hozzá.

Közlése szerint mindezt annak ellenére sikerült megvalósítani, hogy az elmúlt 12 évben a Brüsszel és a magyar baloldal folyamatosan támadták a rezsicsökkentést, illetve legutóbb a rendszerhasználati díjakat érte kritika.

Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a végfelhasználói árakban az alapanyagár mellett, az adókon kívül a rendszerhasználati díjak is szerepelnek. Utóbbi díjelem esetében is „Európa harmadik felében vagyunk”, vagyis nálunk az egyik legolcsóbb a rendszerhasználati díj.

Megjegyezte, hogy nem kötelező az egyetemes szolgáltatás használata, ám eddig egyetlen háztartás sem kérte a piaci alapú szolgáltatást. Azok a baloldali politikusok sem, akik támadják a rezsicsökkentést.

A tájékoztatása szerint a 2022-es módosítások ellenére a földgáz esetében a fogyasztók 92 százalékának nem változott számlája, az áram esetében ez az arány 79,7 százalék.

A árszerkezet átalakítása nyomán pedig maguktól kezdtek el spórolni az energiafogyasztásukon a háztartások, vagyis komoly mértékben csökkent az ország gázfelhasználása – mondta.

A speciális élethelyzetű csoportok – folytatta -, az egy mérővel rendelkező társasházak, a többgenerációs házban élők, vagy a magas áramfogyasztású gyógyászati segédeszközt használók esetében kiegészítő intézkedéseket hoztak.

Utóbbi kategóriában, 15 417 ügyfélnél 1690 kilowattórával megemelték a rezsivédett áram mennyiségét. Továbbá 62614 nagycsaládos ügyfél kap gázkedvezményt, a kedvezményes gáz mennyisége gyerekenként növekszik. Ugyanakkor 86 873 társasházi és a többgenerációs házban élő ügyfél kap támogatást – sorolta.

Szerinte a legkomolyabb támadás az elmúlt hetekben érte a rezsicsökkentést, amikor Ukrajna, a nemzetközi jogot sértve elzárta a Barátság kőolajvezetéket. Brüsszel pedig „mint kutya a bolhát, lerázta magáról az ügyet”. Sőt azt látjuk, hogy Brüsszel „mintha benne lenne az egész kavarásban, mintha rajta keresztül menne a történet, talán még megrendelői oldalról is”.

Ezzel kapcsolatban azt állította, hogy a hazai kőolaj harmada ettől a vezetéktől függ. És ha Brüsszeli támogatással vagy megrendelésre a Barátságot el lehet zárni, akkor el lehet zárni a gázcsapot is – vetette fel.

Ezért diplomáciai és minden egyéb módon meg kell védeni a kormánynak Magyarország ellátását és biztosítania kell a magyar családok számára a megfizethető és biztonságos energiát – mondta Németh Szilárd.

Forrás: MTI

2024. augusztus 05. 15:22
Gránát robbant a Vöröskereszt éves vásárán, többen meghaltak
Legalább három áldozata van a bandaháborúnak, sok a sérült.
Ukrán dróntámadás miatt egy gyerek életét vesztette, anyja és nővére megsebesült
A dróntámadás Belgorod térségében történt. Herszon térségében pedig egy ukrán taktikai repülőgépet hatástalanított a...
Mikhail Kavelasvili lett Georgia új elnöke
A volt labdarúgósztár volt az egyetlen jelölt.
Furcsán vezető teherautósofőrre figyeltek fel az autópályán, brutális, mit rejtegetett a raktérben
A sofőrt őrizetbe vették.
Meghalt Spanyolország egyik leggazdagabb embere, végzetes baleset érte
71 éves volt.
Migránstábornál vesztette életét öt ember
Legalább öt ember - köztük két őr és egy járókelő is - meghalt, amikor egy fegyveres migráns lövöldözni kezdett Észa...
Megrendezte a halálát a biztosítás miatt
Megrendezte saját halálát egy amerikai férfi, majd Európába szökött, három gyerekét és feleségét hátrahagyta. A 45 é...
Repülő vitte a gyerekeket a Mikuláshoz
Rénszarvas- és hóember-jelmezbe öltözött légiutas-kísérők táncoltak a beteg gyerekeknek a repülőn, Denverben, az Egy...
14-en meghaltak a pusztító vihar miatt
14 holttestet találtak egy brutális vihar után a Franciaországhoz tartozó Mayotte szigetén. Kilenc ember életéért mé...
Szakadékba zuhant az üzletember, meghalt
Szakadékba zuhant és meghalt az egyik legnépszerűbb spanyol divatlánc alapító-tulajdonosa, Isac Andic!

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.