Nem szereti a rendőröket, ezért ki akart velük szúrni

Befejezte a rendőrség annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet azzal a férfival szemben folytatott, aki fémtüskéket szórt parkoló rendőrautók elé.

Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény és rongálás vétségének elkövetése miatt indult bűntetőeljárás egy 58 éves kazincbarcikai férfival szemben.

A nyomozás adatai szerint az elkövető 2021. május 7. és 24. között több alkalommal összesen 16 fémtüskét dobott a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság - kijelölt parkolóban várakozó - szolgálati járműveinek kerekei alá – írta meg a police.hu.

Az első alkalommal egy tüske át is szúrta az egyik autó gumiabroncsát, azonban több rongálás nem történt. Az indulás előtti kötelező átvizsgáláskor a rendőrök rábukkantak a hegyes eszközökre.

Fotó: police.hu

A hatóságok az utolsó alkalommal fogták el, amikor éppen a szolgálati kocsik mellett sétált. Ekkor átvizsgálták a ruházatát, melyből három – a korábbiakhoz hasonló – tüske került elő.

Az elkövető a kihallgatása során beismerő vallomást tett, amelyben elmondta, hogy nem szereti a rendőröket, ezért akart „kiszúrni” velük.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.


A címlapfotó: police.hu

2022. április 19. 16:19
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Már legkevesebb 158 ember halt meg kolerában május vége óta a délnyugat-szudáni Dél-Dárfúr tartományban - közölték a...
A frakcióvezető szerint elképesztő mélységekbe került Magyar Péter.
Az ukrán zászló napján Európa-szerte kiemelt figyelmet kapott a háború sújtotta ország szimbóluma. Von der Leyen leg...
Az ukrán elnök és csapata a hírek szerint abban bízik, hogy Magyarországon kormányváltás lesz. Zelenszkijék úgy látj...