Nem nyílt ki az ejtőernyő, mindketten a földbe csapódtak

A tandemugró súlyos állapotban került kórházba, míg az oktatója belehalt a sérüléseibe.

Szörnyű tragédia történt Texasban, a Skydive Houston ejtőernyősközpontban február 19-én. Nem nyílt ki az ejtőernyője egy oktatónak és diákjának a tandemugrást követően, amelynek következtében mindketten a földbe csapódtak.

Mindkettőjüket súlyos sérülésekkel szállították kórházba, az oktató azonban belehalt a sérüléseibe - számolt be róla a Fox5 Atlanta.

Az ejtőernyősközpont felfüggesztette az ugrásokat, mivel a rendőrség nyomozást indított az ügyben. Továbbá kiemelték, hogy eddig kiváló biztonsági statisztikákkal rendelkeztek, mivel az ejtőernyős ugráshoz kapcsolódó nagyobb sérülések rendkívül ritkák.

Az elmúlt tíz évben az Egyesült Államok Ejtőernyős Szövetsége átlagosan 500 ezer ugrásonként egy ugró halálát regisztrálta.

"A Skydive Houstont, valamint az ejtőernyős közösséget mélyen elszomorította tandemoktatónk és barátunk elvesztése. Őszinte részvétünket fejezzük ki barátai és családtagjai felé. Továbbra is imádkozunk a sérült diák teljes felépüléséért” – közölte a Facebook-oldalán a Skydive Houston.

Címlapfotó: Facebook/Skydive Houston

2022. február 23. 16:10
A magyar miniszterelnök összefogott a civil világgal, hogy létrehozzon egy új digitális polgári erőt.
Saját belső felméréseik szerint fölényes győzelmet aratna és elsöprő többséget szerezne a kormányoldal egy most vasá...
A szomszéd megvadult kutyája marcangolta az idős asszonyt.
Furcsa hóbortjának köszönhetően egy csapásra ismert lett.
Nem engedik ki a börtönből a rettegett bolti sorozatgyilkost: így döntött a büntetés-végrehajtási bíró. Erdélyi Nánd...
family
Ördög vagy elmebeteg? Közel húsz évvel a hírhedt „démoni megszállottság” után újra reflektorfénybe került a Naplóból...
family
Egy lány, akit az anyja elrejtett a világ elől. Senki sem tudott róla a városban. Most végre megszólalnak, mind a ke...
family
Milliárdos, aki luxusautóval jár jótékonykodni. A műkörömkirály, Jákob Zoltán most nem egy egzotikus szigetre, hanem...
family
Rutinjában nemcsak a test, hanem a lélek is szerepet kap.