Nem menekülhet a bank elől, bajban van a 102 éves nő

Az asszonynak személyesen kellett volna igazolnia magát azért, hogy bizonyítsa, jogosult a nyugdíjára.

Az Ausztráliában élő 102 éves Anne Hawkins levelet kapott a banktól, melyben azt követelték tőle, hogy igazolja személyazonosságát máskülönben megvonják tőle nyugdíját. Ebben az idős hölgynek több nehézsége is támadt, mivel kora miatt számára már szinte lehetetlen, hogy elhagyja lakóhelyét, csak segítséggel tud kikelni az ágyából is, ennek ellenére az ügynökség ragaszkodott a személyes megjelenéshez.

Az asszony fia, Frank a felszólítást titokban tartotta az idős anyja előtt, mert nem akarta, hogy az ő korában és állapotában ezen kelljen aggódnia, de végül hosszas titkolózás fény derült a problémára.

A helyzetet tovább nehezíti Sydney lezárása, ami június vége óta tart a figyelmeztető levél pedig július végén érkezett, ezért Frank azt kéri, hogy indítsanak vizsgálatot az ügyben. Linda Reynolds szenátor megerősítette, hogy vizsgálja az ügyet, és végére jár majd annak is, szükséges-e módosításokat végrehajtani a jelenleg érvényben lévő eljárásrendben – írta meg a LadBible.

2021. augusztus 13. 13:47
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a...
„Sikeres tárgyalás az oroszokkal. Az ukránok szétlőtték a Barátság kőolajvezeték orosz szakaszát, de van műszaki meg...
Majka a Strand Fesztiválon végre elhagyta azt a jelenetet, amelyben korábban a miniszterelnök nyilvános kivégzését i...