autó

Nehéz döntés: Százharminccal, vagy hatvanöttel autózzunk?

A helyieket megzavarta, hogy egyszerre 60-as és 70-es tábla jelent meg az útszakaszon. Többen azzal viccelődtek, hogy a logikus döntés összeadni, és 130-cal hajtani.

2022. május 17. 13:32

Ausztráliában Perth városában egy útszakaszon egyszerre helyeztek ki egy 60-as és egy 70-es táblát is. Többen észrevették a hibát, bár csak egy napig volt kint egyszerre mindkettő. Az autósok viszont elkezdtek szórakozni, és spekulálni, hogy mégis mit jelenthet a tábla.

Egyikük azt írta, hogy csak egyszerűen matekozni kell, ha összeadják a kettőt, az 130, szóval nyilvánvalóan annyival lehet hajtani. Egy másik azt mondta, hogy akkor a kettő között, 65-tel kellene menni. De az is felmerült, hogy a fékek nagyon hamar el fognak kopni, ha egy méteren belül kell tízzel lassítani, ahányszor arra megy valaki. Egy férfi pedig úgy értékelte a jelenséget, hogy „meglepő, hogy nincs köztük egy traffipax is”.

Fotó: Facebook / Oliver Peterson

A táblák egyébként azért kerültek ki, mert 70-ről 60-ra csökkentették a limitet az útszakaszon. Erre azért volt szükség, mert az elmúlt években a négysávos út több aggasztó baleset helyszíne volt. Május elején három rendőr balesetezett a szakaszon, amikor egy másik esethez mentek és egy autó nekik csapódott. 2020-ban egy tizennyolcéves fiú halt meg, miután fának ment az úton, 2008-ban pedig három tinédzser halt meg pár méterre onnan, ahol most a táblák vannak. Akkor egy 17 éves fiú vesztette el uralmát BMW-je felett, fának csapódott, és a két 17 éves utasával együtt életét vesztette - írta a Daily Mail

Hírek érkeztek az Operettszínház táncművészének állapotáról
Folyamatosan javul az operettszínház táncművészének állapota azt követően, hogy súlyosan megsérült a terézvárosi ház...
Agyonverte beteg gyerekét, majd felgyújtotta holttestét a kegyetlen nő
Agyonverte Asperger-szindrómában szenvedő lányát egy nő, majd, hogy megússza felgyújtotta a holttestet, ez azonban n...
Megrázó információk derültek ki a kincsesbányai tragédiáról - Fotók
A rendőrség hivatalos közleményben tudatta a halálos baleset körülményeit.
Rendkívül nehéz nap vár Berki Krisztián családjára
A kétgyermekes apuka július elsején lenne 42 éves.
Lezuhant egy vitorlázó repülőgép Törökszentmiklóson, újabb fordulatot hozott az ügy
Légi közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt vádat emeltek a Törökszentmiklósnál lezuhant motoros vitorlázó repül...
Háborúba sodorná Európát Soros György fia, Alexander
Amerikát és annak európai szövetségeseit is belesodorná az ukrajnai háborúba Soros György fia. Alexander Soros az al...
Borzasztó, hogy hány fiatal fulladt vízbe egy hónap alatt - videó
Eltűnt egy 17 éves lány, meghalt két fiatal fiú, ők a Balatonból nem jöttek ki élve, Viktória a Dunába ment el fürdő...
Szökésben a veszélyes bűnöző, hajtóvadászatot indított a rendőrség
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kéri az állampolgárok segítségét.
Orbán: a háborús inflációnak csak a békével lehet véget vetni
Magyarországnak a béke oldalán kell lennie, a háborús inflációt nem lehet másképpen megakadályozni, csak ha a háború...
Rakétatalálat ért egy lakóépületet Odessza közelében, sokan meghaltak
Orosz rakéta csapódott be egy kilencemeletes lakóépületbe a fekete-tengeri kikötőváros, Odessza közelében található ...