Négyhónapos csecsemőt zártak be egy autóba Mohácson, a kulcs is a kocsiban maradt

Az anyuka pár percre hagyta magára a kicsit, ám a babával együtt a slusszkulcsot is a járműben felejtette. Az autó azonban lezárt, így a kétségbeesett nő a hatóságokhoz fordult segítségért.

Az eset múlt szombaton történt egy mohácsi parkolóban, miután egy anya véletlenül bezárta négyhónapos gyermekét az autóba.

A slusszkulcs viszont a járműben maradt, ezért a felnőtt nem tudta kiszabadítani a babát. Így értesítette a tűzoltókat, akik kiérkezésükkor felmérték a helyzetet, majd egy oldalsó kis ablakot betörtek, így hozzáfértek a kisgyermekhez.

A babának a kaland során nem esett baja, miután kiszabadították az anyukájával együtt a tűzoltóautóban melegedett fel.


Bár az eset véletlen volt és amint lehetett kiszabadították a csöppséget, a katasztrófavédelem munkatársai fokozott óvatosságra szeretnék inteni a lakosságot.

„A nyári időszakban is sokszor elhangzik, de ez télen ugyanúgy igaz: sose hagyjunk gyereket vagy kisállatot az autóban! A járművekben az utasok testhőmérséklete erősen lehűl, hosszabb idő elteltével akár fagyási sérüléseket is szenvedhetnek. Vigyázzunk egymásra, vigyázzunk szeretteinkre!” – áll az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalos Facebook-közleményében.

Címlapfotó: Mohácsi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság

2023. január 24. 09:31
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
56 éves? Ugyan már! Keleti Andrea akár tíz évet is letagadhatna. Bomba alak, dögös megjelenés, és most új szenvedély...
family
A „Holnap hajnalig” titkai, amit eddig senki sem tudott! Hogyan lett a magyar slágerből világot hódító himnusz? Japá...
family
Nem vágyik vissza a város zajába.
Az igazi szépség nem a tükörképben, hanem a magabiztosságban rejlik – vallják egyre többen, köztük olyan világsztáro...
family
Ismét botrány Azahriah körül! Drog, alkohol, öngyilkosság, ezekre buzdítja szövegeiben a népszerű énekes, főként kis...
family