Navracsics Tibor: A kormány a jövőben is támogatni fogja az önkormányzatok természeti csapásokkal szembeni védekezését

A kormány a jövőben is támogatni fogja az önkormányzatoknak azt a munkáját, melyet védművei erősítése, illetve a már bekövetkezett természeti csapások esetén a károk elhárítása érdekében végeznek – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten.

Navracsics Tibor az önkormányzati vezetők, polgármesterek számára a kormány részéről nyújtott Vis Maior támogatási okiratok ünnepélyes átadóján arról beszélt, hogy 13 évvel ezelőtt hozták meg azt a döntést, amellyel központi támogatásban részesítik azon önkormányzatokat, melyek akár természeti csapásokkal szembeni védekezés céljából hajtanak végre, akár pedig a már bekövetkezett természeti csapás elhárítása érdekében kell, hogy végrehajtsanak beruházásokat.

Ez a 13 év több milliárd forintnyi támogatást jelentett az önkormányzatoknak, abban a meggyőződésben, hogy ahogy a helyi közösségek, családok, egyének számára felső szinten az önkormányzat az a hatóság, illetve intézmény, amely baj esetén támogatást tud nyújtani, az önkormányzatok számára pedig az állam, a központi költségvetés, a kormány az a tényező, amely rögtön segítséget nyújt – hangsúlyozta a tárcavezető.

Ismertetése szerint a mostani alkalommal 34 önkormányzatnak közel félmilliárd forint értékben nyújtanak támogatást védművei erősítése, illetve a már bekövetkezett baj esetén a károk elhárítására.

Navracsics Tibor kiemelte, hogy ezt a jövőben is meg fogják tenni és abban bíznak, hogy a kormány és az önkormányzatok partnerségének további erősítésével még több támogatást és nagyobb védelmet tudnak nyújtani az emberek számára a hétköznapi életben.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az esemény mellé kiadott tájékoztatóban a tárca azt írta, hogy az elmúlt évek rendkívüli időjárása következtében kialakult intenzív szélviharok, felhőszakadások, jégverések, ár- és belvizek, villámárvizek különböző jellegű és mértékű károsodásokat okoztak és okoznak az ország csaknem egész területén.

A helyi önkormányzatoknak idén is lehetőségük van vis maior támogatást igényelni az előre nem látható természeti vagy más eredetű veszély miatt szükségessé vált védekezés többletkiadásainak és az önkormányzat tulajdonában lévő kötelező önkormányzati feladatok ellátását szolgáló épületet, építményt, partfalat érintő, előre nem látható károk helyreállításának finanszírozására.

A hétfői eseményen az ezekről a támogatásokról szóló okiratokat Navracsics Tibor mellett a vármegyei választókerületi elnökök, Demeter Zoltán, Koncz Zsófia, Horváth László, Erős Gábor, Balla Mihály, Vitályos Eszter és Cseresnyés Péter adták át az önkormányzati vezetőknek. Az eseményen jelen volt Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára is.

Forrás: MTI

2024. augusztus 27. 12:28
Kiderült, mit mondott a kihallgatásán a kisgyereket felrúgó karateedző
Az 56 éves férfi tagadja, hogy bántani akarta volna a 8 éves kisfiút, nem ismerte el a felelősségét. Az országos fel...
16 éves diákjával szexelt tanítási időben egy matektanárnő, hatalmas botrány robbant ki
Volt, hogy a fiú osztálytársai fedezték őket.
Kidobta a kocsiból egyéves gyerekét a nő, mert a kislány kiborította a sampont - Videóval
A gyereket aztán otthagyta az aszfalton.
Legendák bőrébe bújik Peter Srámek és Sipos Tomi is, őrületes bulival folytatódik a Sztárban Sztár All Stars
Újabb híres énekesekként robbantják majd fel a színpadot.
Holtan hevert az iskola udvarán a 14 éves Bence, rejtély övezi a tragédiát
Még előző nap eltűnt otthonról.
Lecserélte tűzpiros Ferrariját Jákob Zoltán, videón a fekete gépmadár
Az utak helyett a felhőket szeli vele.
Tűkön ülök, mondd már el!
Kik lesznek a táncosok és kik a sztárok? Egy ország várja feszülten, hogy kik lépnek majd idén a Dancing with the St...
Paraszt vagyok? Igen!
Óriási balhé volt a forgatáson, kamerák előtt esett egymásnak Krausz Gábor és Béres Anett. Úgy eldurvult a vita az Á...
Vége, szakítottunk!
Kívülről úgy tűnt, minden rendben. Ugye ez általában így szokott lenni. Aztán derült égből villámcsapásként jött a h...
Le lehet szállni rólunk!
Válságban a házasságuk, kicsinálta őket az Ázsia expressz! Legalábbis ezt pletykálják róluk az emberek, és hogy mi a...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.