Hangsúlyozták, a kedvezmény minden édesanyának jár, aki vér szerinti vagy örökbefogadó szülőként legalább három gyermek után jogosult, vagy legalább 12 éven át jogosult volt családi pótlékra. A kedvezmény akár felnőtt gyerekek után is igénybe vehető.
A közleményben kifejtették: érvényesíthető egy összegben a jövő évi adóbevallásban vagy akár már év közben is, ehhez új adóelőleg-nyilatkozatot kell leadni a munkáltatónak, kifizetőnek. Nyilatkozni 2025. október 1-től lehet, legkényelmesebben az ONYA-ban, így a kedvezmény már az októberre vonatkozó, november elején kézhez kapott fizetésben megjelenik.